• A Splitgate konzolos verziója csak augusztusban fog megjelenni
  • Méghozzá azért, hogy a fejlesztők javíthassanak a szerverek stabilitásán
  • Ehhez 10 millió dollárt is kaptak egy befektetőtől

A Splitgate című FPS PC-re már 2019-ben megjelent, azonban olyan sok vizet nem zavart, legalábbis egészen július közepéig. Ekkor kezdődött ugyanis a konzolos verzió nyílt bétája, ami olyan sok érdeklődőt vonzott, hogy a szervereket átmenetileg le kellett állítani, mert nem bírták a rohamot. Nemrég pedig kiderült, hogy a roppant sikeres bétának hála az 1.0-s verzió is csúszik egy kicsit, és július helyett csak augusztusban fog megjelenni.

splitgate-beta-siker-01.jpg

A késés mögött azonban ezúttal kivételesen jó hírek állnak: a roppant népszerű bétának hála ugyanis a fejlesztőknek sikerült 10 millió dollárt szerezniük egy befektetőtől, ezt az összeget pedig arra tervezik használni, hogy javítsanak a szerverek stabilitásán. Azt, hogy a Splitgate így végül mikor fog megjelenni, még nem tudni, azonban reméljük, a teljes verzió már bírni fogja a fokozott érdeklődést.