• LEGO-játékokon dolgozhat a 2K
  • Az első focis témájú már idén meg is jelenhet

Bár a TT Games és a Warner Bros. a LEGO-játékok otthona, úgy tűnik újabb cég vetett szemet a közkedvelt kockavilágra. A VGC forrásai szerint ugyanis a LEGO és a 2K több játékra vonatkozó megállapodást kötött, melynek kapcsán a Sumo Digital közreműködésével már folynak is a munkálatok az ennek részeként megjelenő első, focis témájú alkotáson, ami várhatóan még az idei év végén megjelenhet.

legofootball.jpg

Ezt egy a Visual Concepts gondozásában készülő nyílt világú versenyzős cím követheti, ami 2023-ban futnat be és egybevág a stúdió korábbi álláshirdetésében leírtakkal. A VGC forrásai szerint továbbá egy harmadik sportjáték is készülőben van, ami a 2K-t ismerve nem lepődnénk meg, ha egy kosárlabdás cím lenne.