• Nyilvánosan látható Stallone Rocky 4-ről készített dokumentumfilmje
  • A forgatás során akkora pofont kapott, hogy 4 napot töltött az intenzíven

Sylvester Stallone a Rocky 4 rendezői változatának megjelenése kapcsán egy kulisszák mögött-jellegű dokumentumfilmet is készített az 1985-ös filmhez, ami ingyen megtekinthető a színész Youtube csatornáján. A doksi legpikánsabb része, amikor az egykori címszereplőt alakító Sly arról a filmben is látható pofonról beszél, aminek következtében négy napot töltött kórházban. Dolph Lundgren nem kímélte kollégáját, a kényszerű szünet után azonban folytatták kultikus boxmeccsük felvételeinek forgatását.

„Először kettőnk bevonulását vettük fel, utána pedig súlyos sérülést szenvedtem a harc közben, ami miatt Kanadából Kaliforniába szállítottak az intenzív osztályra. [Lundgren] elpusztított engem. Abban a pillanatban nem éreztem a dolog súlyát, az este folyamán viszont a szívem megduzzadt, a vérnyomásom 260-ra ment fel és már angyalokat kezdtem látni” – nyilatkozta Stallone.

Rocky 4 egyébként a széria kritika által egyik legvitatottabb darabja, jóllehet a film 300 millió dolláros bevételt gyűjtött világszerte. Egyelőre nem tudni, hogy mikor kerül internetes forgalmazásba a rendezői vágat, ami a hivatalos leírás szerint 40 percnyi soha nem látott felvételt, intenzívebb harci jeleneteket, erőteljesebb zenei aláfestést és feszesebb drámaiságot ígér.

0799e2f1-eb64-4ee0-a839-0cf9aef74feb-r4rockydrago1.jpg
(A kép forrása: USA Today)