• Stallone szerepelni akart a Keresztapa esküvői jelenetében
  • De még statisztaként sem sikerült bekerülnie a produkcióba
  • A Tulsa Kingben azonban végre olasz maffiózót alakíthat
  • Premier november 13-án a Paramount+ műsorán

Filmtörténeti ereklyeként terjed a neten Francis Ford Coppola sajtcetlije, amin az 1972-es Keresztapa főbb karaktereinek megformálóit kereste. A hírhedt casting listán nem szerepel az akkor még pályája legelején álló, csupán statisztaként jegyzett Sylvester Stallone, pedig utóbbi az Empire magazinnak elárulta, feltett vágya volt bekerülni stábba. Ha nem is a főszereplők közé, legalább az esküvői jelenetben szívesen megbújt volna a sok „gengszter” között.

opctk-d5iujmy1ez03mz1gz2hv-ytcrxmusuaqxbh8.jpg
(A Keresztapa ereklyéje. A kép forrása: Reddit)

A visszautasítás

„Felkerestem a Paramount stúdiót, hogy szerepelhetek-e statisztaként a lagzi jelenetben” – árulta el Sly. „Persze, nem is tudtuk, hogy olyan típusú figura vagy, felelték. Mire én visszakérdeztem, hogy olyan típusú. Csak a háttérben játszottam volna a nyomorult esküvői torta mögé bújva” – emlékezett vissza a nemrég hetvenhatodik születésnapját ünneplő színész, akinek ha nem is Marlon Brando mellett, de azért összejött egy igazi maffia szerep.

Tulsa King – Stallone gengszterként

Noha Sly rögtön a Keresztapa filmek sikere után, de még egy évvel a nagy áttörést jelentő Rocky előtt, 1975-ben Frank Nitti bőrébe bújt a Capone című opuszban, igazán most tudja megcsillogtatni gengszter arcát. November 13-án debütál a Tulsa King, aminek főszerepére a Yellowstone-t és a Yellowstone: 1883-t is jegyző Taylor Sheridan Stallonet szemelte ki.

tulsa-king-stallone-excl.jpg
(Jelenetkép a Tulsa Kingből. A kép forrása: Empire)

Az eredetileg Kansas City munkacímen emlegetett sorozat főhőse Dwight „The General” Manfredi New York-i maffiózó, aki huszonöt éves börtönbüntetéséből szabadulva emelkedik fel a hierarchia csúcsára. Amikor a család feje jóformán száműzi őt Tulsa városába, még nem sejti, hogy az élelmes Manfredi saját birodalmat szervez majd a félreeső vidéken. Stallone elmondta, hogy Sheridan koncepciójának középpontjában egy nyugatra vágyó gengszter áll, és ez a Nyugat-Amerika iránti vágy szervezi a sorozatot. Ti várjátok már a Paramount Plus sorozatát?