Négy év fejlesztés után és közel 90 millió dollárral a zsebben, a Star Citizen fejlesztése szépen halad, bár eléggé lassan -- játszható verzió ugyan már van, de a rég beígért FPS modul csak nem jelent meg a nyáron, most pedig azt a hírt kaptuk, hogy struktúraváltáson megy át a fejlesztést végző Cloud Imperium Games.

Ezt maga a CIG közölte, ám tagadta azokat a híreszteléseket, miszerint dolgozókat bocsátanának el, sőt, éppen ellenkezőleg, még többen lesznek azok, akik a játékot kalapálják. A struktúraváltás célja az, hogy áramvonalasabb legyen a cég működése, ami jelenleg négy stúdióval dolgozik a játékon.

„Miután Erin Robertset neveztük ki a globális fejlesztési vezetőnek, elkezdtük vizsgálni, hogyan lehetne optimalizálni a munkánkat. Úgy döntöttünk, hogy áthelyezünk néhány feladatot, másutt megszüntetünk felesleges munkaköröket, megint máshol pedig növeljük a létszámot. Az eredmény így az lesz, hogy az elkövetkezendő hónapokban még többen dolgoznak majd a programon.”  -- olvasható a cég közleményében.

Eközben tegnap megérkezett a legújabb helyzetjelentés a fejlesztés menetéről, amiből megtudtuk, hogy jól halad az FPS modul, és HA minden jól megy, akkor a következő frissítésben (1.3.0) már belekóstolhatunk egy kezdetleges változatba a tesztszervereken.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!