Június végén érkezett a hír, miszerint a Star Citizen eredetileg áprilisra beígért FPS moduljának fejlesztése nem várt nehézségekbe ütközött, és így határozatlan időre halasztani kellett a megjelenését. Chris Roberts biztosított minket arról, hogy az egész csapat nagyon keményen dolgozik azon, hogy elkészüljenek, most pedig kijelentette, hogy mindösszesen hetek vannak hátra a megjelenésig, szóval nem olyan vészes a dolog, mint amilyennek elsőre látszott.

„Úgy tervezzük, hogy a Star Marine a Gamescom kezdetekor vagy kicsivel azután már elérhető legyen a Public Test Universe keretében. Három, négy, talán öt hét múlva az emberek már játszhatnak az FPS modullal.” -- mondta Roberts a Gamers Nexusnak adott interjújában, amiben azt is elmondta, hogy a cég nagy része ezzel foglalkozik, sőt a frissen alapított német csapat, illetve ő maga is besegít a munkálatokba.

Roberts gépén egyébként már fut a Gamescom prezentáció és az FPS modul is, ennek ellenére azonban nem akarnak pontos dátumot adni a biztonság kedvéért.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!