• Kevesebb fogyott a Star Wars Battlefront 2-ből, mint tervezték
  • De még behozhatja a lemaradását az üzleti év végéig
  • A mikrotranzakció visszakerül
  • Bár az EA is tudja, hogy eleve emiatt teljesített rosszul a játék

Az EA pénzügyi vezetője, Blake Jorgensen a The Wall Street Journalnek mondta el, hogy eredendően 10 millió példányt szerettek volna értékesíteni a Star Wars Battlefront 2-ből, ehhez képest „csak” 9 millió kelt el. Persze azért nem dőlnek emiatt a kardjukba, és tömeges lefejezés sem lesz az EA berkeiben, mert arra számítanak, hogy a jelenlegi üzleti év végéig (ez ugye március 31-én zárul) még legalább 1-3 millió darabot eladnak. Viszonyítási alapként: a 2015-ös Battlefrontból 14 milliót értékesítette a 2016-os üzleti év végére.

Azzal Jorgensen és az EA vezérigazgatója, Andrew Wilson is tisztában van, hogy a Battlefront 2 rosszabb teljesítményéhez nagymértékben hozzájárult a loot boxok körül kirobbant botrány. Ennek ellenére Jorgensen bizton állítja, hogy a mikrotranzakció – amit a megjelenéskor állítottak le – vissza fog térni a Battlefront 2-be. Én arra tippelek, hogy a korábban emlegetett átdolgozott fejlődési rendszerrel együtt kapjuk vissza a mikrotranzakciót. Wilson még abban is biztos, hogy a Disney támogatja őket ebben, ami elég fontos, tekintve, hogy eleve miattuk kapcsolták le.

Apró érdekesség még, hogy a pénzügyi negyedévet záró jelentésből kiderült, hogy a Star Wars Battlefront 2 játékosainak 70%-ka kipróbálta a kampányt, ami azért jó érv a single player mellett.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!