• Nem lesznek űrcsaták a Star Wars: Battlefrontban
  • Azért marad ki az opció, mert ez nem a Battlefront-élmény szerves része
  • A DICE a légi és a gyalogsági összecsapásokra akar koncentrálni

Szomorúan hallottuk, hogy az idén esedékes Star Wars: Battlefront nem tartalmaz űrcsatákat, pedig ha valami, akkor ez elég magasan szerepelt a rajongók kívánságlistáján, főleg azután, hogy a kettővel korábbi generációs Battlefront 2-ben erre volt lehetőség. Nos, a DICE most megválaszolta a kérdését, hogy miért mellőzték ezt az opciót.

„Azt akarjuk, hogy a játékosok egy területen maradjanak, nem szeretnénk, ha egyesek elrepülnének valahova máshova. A Battlefront-élmény a lényeg, így a légi és gyalogsági összecsapásokra akartunk koncentrálni.” -- mondta a DICE általános ügyvezetője, Patrick Bach az brit OPM magazinnak adott interjújában.

A srácok tehát nem akarják túlságosan feldarabolni a csatározást, ami érthető, ugyanakkor ez nem feltétlenül zárja ki annak a lehetőségét, hogy az űrben küzdjünk meg egymással, miközben a csapat egy másik része az ellenséges hajó feletti irányítást igyekszik átvenni. Lehetséges, hogy később, DLC útján ilyen csaták is lesznek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!