A bevezetőben feltett kérdések azok, amik azóta foglalkoztatnak, hogy feladatul kaptam ennek a cikknek a megírását. Mert őszintén szólva nehéz megfogni, hogyan hasonlíthatnám össze a Star Wars Battlefront sorozatot a Battlefielddel. Mindkettő egy régóta futó széria, ugyanakkor a Battlefield meglehetősen változatos, míg a Battlefront eléggé egysíkú. Nyilván abban is volt fejlődés, de a kevesebb epizódszám és a Star Wars világa behatárolja a lehetőségeit. Szóval még az is kérdéses számomra, melyik játékot vessem össze melyikkel? Mondjuk erre azért később megtaláltam a megoldást: a két legújabbat.

Emellett tagadhatatlan tény, hogy anno a Lucasarts és a Pandemic Studios igen komolyan használta a Battlefieldet ihletforrásként. A 2004-es Battlefront és a 2005-ös folytatása nagyon sok hasonlóságot mutat az akkori Battlefieldekkel: két szembenálló fél csap össze nagy számban a hatalmas online csatatéren, ahol mindenféle fegyvert, járművet (földit és légit egyaránt) és speciális karaktereket használhatnak. Mi több, az eredeti Battlefrontban használt Conquest játékmód egy az egyben a Battlefield azonos című módja volt. A 2015-ös Battlefront esetén pedig nem véletlen dobálóznak azzal a játékosok, hogy tulajdonképpen csak egy Battlefield reskinről van szó. Mivel ez esetben már nem csak a fejlesztő, azaz a DICE azonos, hanem a Frostbite motor is, nehéz nem észrevenni a hasonlóságt.

Autentikus Star Wars

Star Wars rajongó vagyok, de a Battlefrontokat nem különösebben szeretem. Nem vagyok az online játék nagy híve, jobb szeretem az egyszemélyes történetmódot, ám sajnos eme sorozat nem valami erős a kampányok terén. Oké, persze az eredeti első két rész tartalmazott kampányt, de az inkább alibi volt, nem rendes sztori mód. Az új rész esetében meg már az alibivel sem törték magukat, egyáltalán nem kapott rendes egyszemélyes mókát.

Az viszont biztos, hogy egyszer minden videojátékos Star Wars rajongónak érdemes kipróbálnia. Na, nem feltétlen a régieket. A cikk kedvéért feltelepítettem mindkettőt, hogy felelevenítsem az emlékeimet, és hát… Khm… Rettenetesen csúnyán öregedtek. Szoktam szidni a 2015-ös Battlefrontot, viszont a régiek mára nem csak grafikailag, de sok más téren is elavultak. Nosztalgiázásra jó, ám az ifjabbaknak azt mondom, inkább a 2015-ösbe vágjanak bele, legalábbis amíg nem jön ki idén az új Battlefront 2.

Mert az biztos, hogy ez a sorozat jelenleg a legautentikusabb Star Wars játék a piacon. Itt minden a helyén van, ami annak köszönhető, hogy a modern technológiáknak hála a DICE már a valódi modelleket, a valódi helyszíneket szkenelhette be, imigyen elhelyezve azokat a játékban. A hangokra a Star Wars játékoknál sosem volt panasz, hiszen egyenesen a Skywalker Soundtól kapták, de a karakterek hangját sem érheti panasz. Egyszerűen nincs még egy olyan program, amiben úgy el lehetne merülni a Csillagok háborújában, mint ebben. Itt szó szerint a messzi-messzi Galaxis elevenedik meg.

És bár szokás fújni a 2015-ös Battlefrontra, objektíven nézve azért nem rossz játék. Igen, tény, hatalmas visszafejlődés a 2005-ös Battlefront 2-höz, de még az eredetihez képest is. Két DLC és a Sullust kivételével csak a régi trilógia helyszínei vannak benne, csak a Lázadók és a Birodalom kötelékében harcolhatunk, csak az abban szerepelt hajókkal repülhetünk, az ott feltűnt hősök bőrébe bújhatunk. Azt pedig meg sem próbálom felsorolni, mi minden nincs benne, ami a régi epizódokban benne volt.

Ugyanakkor önmagában borzasztó szórakoztató tud lenni. A hoth-i csata még A Birodalom visszavágban sem volt ilyen ütős, az endori ütközet pedig jóval pofásabb a Battlefrontban, mint A Jedi visszatérben, egyszerűen azért, mert a mai technikával a videojáték műfajában sokkal kötetlenebbek lehetnek a készítők, mint Lucasék a film készítésekor.

A játékmódok szórakoztatóak és eléggé változatosak ahhoz, hogy ne fulladjon az egész önismétlésbe. A fejlődési rendszer eléggé csábító, hogy aki erre fogékony, azt magával rántsa, a látványra sem lehet panasz, és még komoly technikai problémák sincsenek. Szóval a 2015-ös Star Wars Battlefront egy remekbeszabott játék, s ha eltekintünk attól, mennyivel kevesebb, mint elődei, és persze szeretjük az online harcokat, akkor nagyon jól szórakozhatunk vele.

A valóság talajától csak kicsit elrugaszkodva

A Battlefieldek inkább azoknak ajánlott, akik nem szeretik a Star Warsot, vagy úgy alapvetően a sci-fit, viszont szeretnek az első és második világháborúban vagy a jelen korban harcolni. Sőt a Battlefield még a sci-fi rajongóknak is teret enged, hiszen 2006-ban az EA kiadta a Battlefield 2142-őt, ami a jövő mechákkal és sugárfegyverekkel megvívott csatáiba engedett be minket. De a Battlefield: Hardline-nak hála még a rendőrök bűnözők elleni háborújába is belekóstolhatunk.

Nos, ez az a diverzitás az egyik ok, ami miatt meglehetősen nehéz összevetni a Battlefieldet a Battlefronttal. Már a hangulat is teljesen más az első világháborús Battlefield 1-ben, mint a modern hadviselést elénk táró Battlefield 4-ben. De akár azt is feldobhatom, hogy más egy MP-18-ast használni, mint egy M16A4-est, mint ahogy hatalmas a különbség egy F/A-18E Super Hornet és egy Sopwith Camel között. A Battlefrontban ezzel szemben majdnem tök mindegy, hogy DC-15A vagy E-11 sugárvetővel lövünk, esetleg Delta-7 Jedi vadászban vagy RZ-1 A-szárnyúban ülünk.

A Battlefield nagy előnye az is, hogy sokkal jobb sztori módokkal lett megáldva. Mondhatjuk úgy is, hogy ebben legalább akad sztori mód. Jó, az sem erős, de mindenképpen jobb, mint bármi, amit eddig a Battlefront felmutatott. Az utolsó három résznek egész szórakoztató, az akciófilmeket megidéző története van, ráadásul rengeteg mindent ki lehet benne próbálni, amit a többjátékos mókában is, így az sem esik el sok mindentől, aki az online részre nem kíváncsi.

Persze itt úgyszintén inkább az újabb részeket ajánlanám, hiszen a régiek ez esetben ugyancsak megkoptak, bár talán nem olyan erősen, mint az első két Battlefront esetében. Viszont ez esetben nem volt meg az alapom az összehasonlításhoz, mert a régi Battlefieldek már nincsenek meg, csak az emlékeimre hagyatkozhattam, az meg ugye mindig megszépül.

Mód a játékra

Persze a hangsúly mindkét játéksorozat esetén az online csatákon van, és ezeket bizony a különféle, más-más taktikát és olykor eszközöket követelő játékmódokkal lehet feldobni. Ezen a téren nehéz dönteni, mert pusztán számok tekintetében a hosszabb és több epizódos Battlefield értelemszerűen jobban áll, ugyanakkor, ha csak a két utolsó részt, a Battlefield 1-et és a 2005-ös Battlefrontot vesszem alapul, az utóbbi nyeri a mérkőzést.

Az első világháborús játékban jelenleg hét játékmód van, és hamarosan érkezik a Supply Drop az In the Name of the Tsar című DLC-vel. A Star Wars programban viszont már az alapjátékban is tíz játékmód volt, és a DLC-k további négyet csaptak hozzá. És sokat elmond, hogy tizennégy játékmóddal egyedül csak a Battlefield 3 bírt, minden egyéb részt kenterbe ver a Battlefront. Nem véletlen írtam feljebb, hogy ez a program a játékmódok terén meglehetősen változatos.

Ugyanakkor az átfedést nehéz lenne tagadni. Például a Battlefront Drop Zone módja nagyon hasonlít az emlegetett Supply Dropra, a Supremacy pedig a BF1-es Conquest Star Warsba oltva, hogy csak pár példát említsek.

De maradjunk még a Battlefield 1-nél és a Star Wars Battlefrontnál. Ezeknél a legnagyobb különbség egyértelműen a karaktereknél keresendő. A Battlefieldben vannak osztályok, míg ilyesmi a Battlefrontban nincsen. Itt viszont Star Cardokra lelhetünk, amikkel különböző segítő eszközöket vagy skilleket lehet feloldani, ezzel fejlesztve hősünket a csatatéren.

Hasonló a Heroes and Villains és az Elite Class is. Mindkét esetben az átlag katonáknál erősebb, bárki számára aktiválható, de csak bizonyos helyeken felkapható karakterekről van szó. Bár a Battlefield 1-ben eleddig csak négy elit van, míg a Battlefront összesen tizennégy hőst és gonoszt vonultatott fel, szóval ezen a téren is a Star Wars nyer, legalábbis az új játékok esetében.

battlefront-3-empire.jpg

Verdikt

Nehéz az ítélet. Egyrészről, ha a teljes sorozatot nézzük, akkor elmondható, hogy a Battlefield régen és most is sokkal tágabb közönséget képes kiszolgálni, még úgy is, hogy egyszemélyes kampánya nem ér fel teszem azt egy Wolfenstein: The New Orderhez. Ugyanakkor az alkalmi játékosoknak ennyi éppen elég lehet. Ellenben a Battlefront régen, most meg aztán pláne csak az online játékosokat képes kiszolgálni. Szóval Star Wars rajongásom ellenére is inkább a Battlefieldre teszem a voksom.

Viszont ha csak a két legutolsó programot veszem alapul, az a helyzet, hogy a Battlefront még kampány nélkül is megeszi reggelire a Battlefield 1-et. Mert a történetmód nem ad annyi pluszt. Túl kevés, túl rövid, ráadásul az antológia jellegnek hála még csak nem is egybefüggő. Szórakoztató, de három óra után vége, és mehetsz vagy más játékot keresni, vagy online játszani. Online téren viszont úgy érzem, a Battlefront erősebb. Változatosabb játékmódok, több különleges karakter, a Star Card rendszer is meglehetősen érdekes, és így tovább. Talán csak pályák terén nem remekel ez a játék, de játékos szemmel azért ott sincs ok a panaszra. Tehát azt mondom, online téren a Star Wars Battlefront 2 jobban összerakott, vagy talán pontosabb azt mondani, hogy változatosabb képet fest.

Nehéz az ítélet, igen, de akkor is meghozom: Battlefield. A 2000-es években még a Battlefrontot mondtam volna, de a 2010-es évek vége felé, az új részek miatt a Battlefieldre teszem le a voksom Star Wars rajongásom ellenére. Mert előbbi sokkal szélesebb igényt képes kielégíteni, míg utóbbi csak az online játékosoknak képes kedvezni, ráadásul – és itt most a Star Wars rajongó szól ki belőlem – nagyon-nagyon sok szempontból okoz csalódást azoknak, akiknek készült: a Csillagok háborúja rajongóinak.

Remélhetőleg ezen a Star Wars Battlefront 2 változtatni fog, de még érdemben azt is nehéz lenne ütköztetni, teszem azt a Battlefield 1-gyel, mert még az is „csak” egy Battlefield lesz Star Wars környezetben. Persze ez nem feltétlen von le az értékéből, sőt már most jobban tetszik, mint az említett első világháborús játék.

És nektek melyik a szimpatikusabb? A Star Wars Battlefront vagy a Battlefield?

Star Wars Battlefront vs. Battlefield
Melyik sorozat tetszik jobban?
A szavazáshoz bejelentkezés szükséges!