Már több mint négy éve annak, hogy bejelentették az egyik legizgalmasabbnak tűnő Star Wars-projektet, a 2021-es The Game Awards során leplezték le ugyanis a Quantic Dream Eclipse alcímmel ellátott játékát, amely a High Republic (A Köztársaság Fénykora) érába kalauzolja a messzi-messzi galaxis kedvelőit, és állítólag sokkal több interakciót tartalmaz, mint a franciák korábbi alkotásai. A Heavy Rain, a Beyond: Two Souls és a Detroit: Become Human csapatának sci-fijéről sajnos azóta sem derült ki túl sok minden azon túlmenően, hogy lelépett a vezető írója, a 2015 óta a cég kötelékét erősítő Adam Williams, David Cage, a stúdió alapítója viszont azt mondta tavaly októberben, hogy pánikra semmi ok, még mindig fejlesztés alatt áll a játék.
Ez ugyan örvendetes, nemrég azonban kiderült, hogy csigalassúsággal haladnak a munkálatok, ráadásul egy csillagromboló méretű viharfelhő is ott ólálkodik a projekt felett. Az Insider Gaming Weekly legutóbbi adásából tudhattuk meg, hogy a körülményeket ismerő források szerint alig történt előrelépés az elmúlt hónapok során, és bár a játék egy része már elkészült, semmiképp sem jó ómen, ha ennyire küszködnek egy projekttel. „A játék a mostani szakaszt tekintve még évekre van a befejezéstől” – mondta az egyik forrás még decemberben.
Az extra munkaerő ugyan megoldhatná a problémákat, ám a Quantic Dreamet birtokló NetEase állítólag nem tervez plusz befektetést, mivel jelenleg mind a stúdió, mind a kiadó abban bízik, hogy a csapat ingyenesen játszható MOBA-ja, a február végén indult (egyelőre csak korai hozzáférésben) Spellcasters Chronicles elegendő bevételt termel a fejlesztéshez. A számok alapján viszont nem a 3v3-as küzdelmekre kihegyezett akció-stratégia fogja megmenteni a messzi-messzi galaxist, mivel amellett, hogy Steamen jelenleg vegyes a program megítélése, még az ezer főt sem érte el az egyidejű játékosszám (via SteamDB).
Amennyiben a Spellcasters Chronicles kudarcot vall pénzügyi szempontból – márpedig úgy áll a dolog, hogy azt fog –, az anyavállalat dönthet úgy, hogy nem finanszírozza tovább a Star Wars Eclipse-t, és akkor bizony hiába vártunk hosszú éveken keresztül. Nekem személy szerint tetszik a koncepció és a korszak, éppen ezért örülnék, ha végül révbe érne az opusz, de a játékipar jelen helyzetét tekintve cseppet sem lepődnék meg, ha menne az Eidos-Montréal AAAA-játéka után. Szerintetek van esély arra, hogy az Eclipse felkerül a polcokra?
Borítókép forrása: Quantic Dream