• A rajongókra hallgatva a Lucasfilm új The Clone Wars epizódokat készít
  • 12 új részt kapunk
  • Köztük a sorozatot lezáró és azt a 3. részhez kötő Mandalore-ostrommal
  • Az új epizódok a Disney streaming szolgáltatásán debütálnak
  • Valamikor 2019 vége felé

Tekerjük vissza az időt 2005-be, amikor még A Sith-ek bosszúja volt az utolsó Star Wars mozifilm, hiszen George Lucas a fejébe vette, hogy nem csinálja meg a harmadik trilógiát, sőt mindig mást állító rendezőnk olyan kijelentést is tett, hogy soha nem is tervezett kilenc epizódot. Ez persze marhaság volt és önmaga meghazudtolása, de Lucas már csak ilyen ember, szinte hetente változtatta a véleményét.

clone-wars-saved-ahsoka-tano-bo-katan-kryze.jpg

Ám akkoriban a The Clone Wars olyan volt a Star Wars rajongóknak, mint egy falat kenyér, hiszen tényleg úgy hittük, hogy nem lesz több film – és sok rajongó ezzel ismerte meg magát a Star Warst is. A magyar keresztségben A klónok háborújaként futó animációs sorozat elég vegyes fogadtatással kezdett, sokan le is ragadtak ennél. Igaz, kifejezetten az első évadban voltak nagyon gyerekes epizódok, de a harmadik évad felénél nem csak látvány, de szemléletváltás is történt, ami egységes, komolyabb sztorikat, kronológiát és pazar látványt eredményezett.

Nem utolsó sorban, ebben a sorozatban debütáltak olyan, mára rengeteg rajongó kedvencévé és a franchise elengedhetetlen részévé vált karakterek, mint Ahsoka Tano, Rex százados, Hondo Ohnaka vagy Cad Bane, ebben tért vissza Darth Maul, és ennek a sorozatnak köszönhetjük, hogy nagyon sok, a Disney által legendának minősített könyv eleme kánonnak maradt (például az éjnővérek, Mandalore, Dathomir, Korriban).

A TCW viszont csúnya véget ért, hiszen a Disney alig vette meg a Lucasfilmet, máris bejelentették a törlését. Máig nem tisztázott, miért döntött így a Disney, de a legvalószínűbb, hogy jogi és pénzügyi okok húzódhattak a háttérben. A jogi oldal az, hogy a The Clone Wars vetítési jogai a Warnernél voltak, így a Disney kénytelen lett volna közösködni velük, de a kutya tudja, hogy ehhez milyen feltételeket szabott a Warner – már ha valaha is szóba került a közösködés.

Az anyagi vonzata pedig az, hogy a sorozat, különösen a vége felé már iszonyú drága volt. Főleg az említett harmadik évados váltás után. Egyes hírek szerint olyan drága, hogy a Lucasfilm már nem tudta finanszírozni, így Lucas saját zsebből toldotta meg a költségvetést. Ehhez mérten viszont a TCW nem volt elég nézett, mind a Warnernek, mind a Lucasfilmnek veszteséges volt. Érthető, hogy a Disney ezt már nem vállalta.

Azonban a hirtelen jött kasza ellenére is elég jó fejek voltak ott a sokat szidott Mickey egeres cégnél, hogy egy fél évadban még elmeséljenek olyan történeteket, amikben magyarázatot adtak az előzménytrilógia megválaszolatlan kérdéseire: tisztázták a klónok megrendelésének és a 66-os parancs működésének a kérdését, és az Erőszellemek meglétére is magyarázatot kaptunk.

Akkor azt hittük, ezzel véget ért a The Clone Wars, de most, a tízedik évforduló alkalmából a Disney és a Lucasfilm újra tanúbizonyságát tette annak, hogy szeretnek a rajongók kedvében járni: 12 rész erejéig visszatér A klónok háborúja, hogy megkapja a rajongók által vágyott lezárást. És itt tényleg nagy szerepet kaptak a fanok, hiszen a #clonewarssaved kezdeményezés eredményeképpen születhet meg a 12 új rész.

the-clone-wars-saved.jpg

Ami a részleteket illeti: a trailerből kiderült, hogy a sokak által várt Mandalore-ostrom, ami a TCW záró történetszála lett volna, elkészül. Erre az ostromra hivatkoztak már a Rebelsben és az Ahsoka című könyvben egy nagyon rövid ízelítőt kaptunk is belőle (pár évvel ezelőtt pedig a sorozat atyja, Dave Filoni az egész sztorit elmesélte, Youtube-on rá lehet keresni). Tudjuk, hogy Anakin és Obi-Wan innen repült el megmenteni a Coruscantról elrabolt Palpatine kancellárt. Jelen volt az ostromnál Ahsoka és Rex, őket itt érte a 66-os parancs. Fontos szerepet játszott Bo-Katan Kryze, valamint itt találkozott először Darth Maul és Anakin egykori tanítványa.

Emellett a trailer erősen utal a Bad Batch történetszálra is. Ez egyike annak a két sztorinak (2x4 epizód), amiket a starwars.com oldalon tettek közzé félkész állapotban (Youtube-on szintén fenn vannak). A trailerben látható piros kendős klón, Hunter fontos szerepet játszott a Bad Batch-ben (ő a Clone Force 99 parancsnoka), illetve az előzetesben látott bolygó is emlékeztet a sztorinak helyt adó Anaxesre. Na meg az egész jelenetsor mintha a félkész epizódból lenne. Plusz elég nagy hangsúlyt kapott a Domino osztag (Hevy, Echo és Fives bemutatkozását hallhatjuk, és Rex és Cody szövege is hozzájuk köthető), aminek utolsó túlélője szintén szerepet kapott a Bad Batch történetszálban.

Úgyhogy eddig száz százalék, hogy megkapjuk a Mandalore-szál négy részét, és majdnem biztosnak látszik a Bad Batch négy epizódjának befejezése. Továbbá a fentiek miatt még esélyes, hogy a Crystal Crisis on Utapau nevű sztoriszálat is befejezik, ez a Bad Batch mellett a másik megmutatott, félkész TCW-történet. De ez már csak tipp, mert erre trailer még csak nem is utal.

És hogy mikor érkeznek az új epizódok? Nos, nem tudni biztosan, de mivel a Disney a saját streaming szolgáltatásán akarja bemutatni, így valószínűleg csak 2019 vége felé, ekkor indul el a szolgáltatás. És persze ezen debütál A Jedi visszatér után két évvel induló élőszereplős Star Wars sorozat is.