Még a 18-as karika is kevés a Marvel's Wolverine vérben tocsogó előzeteséhez

Kevesen gondolták volna, de végül az Insomniac Games évek óta készülő szuperhősös játéka is beköszönt a tegnapi State of Playen, méghozzá nem is akárhogy.

A tegnap esti State of Play is remekül bizonyítja, hogy igenis léteznek csodák, hiszen nem sokan gondolták volna, hogy a korábban szivárgás áldozatává vált Marvel's Wolverine is tiszteletét teszi a Sony prezentációján. Márpedig a jó öreg Rozsomák (akit ezúttal nem Hugh Jackman, hanem a Gears of War 4 JD Fenixét megformáló Liam McIntyre kelt életre) is beköszönt a rendezvényre, méghozzá a lehető legbrutálisabb módon, hiszen az elvesztett végtagoknál csak vérből van több az alant megtekinthető előzetesben. 

A múltjával kapcsolatban kutakodó Logan olyan helyszíneken fog megfordulni a kaland során, mint például Kanada, Tokió és Madripoor, ráadásul ismerős karakterekből sem szenvedünk majd hiányt, hiszen többek között Mystique, Omega Red és egy mutánsokra vadászó Sentinel is feltűnik a trailerben. A filmszerű jelenetek mellett szerencsére a gameplayből is kaptunk némi ízelítőt, ami pont olyan brutális, mint amilyennek reméltük, szóval ebből a szempontból már biztosan nem fog csalódást okozni az Insomniac. A Marvel's Spider-Man-játékokat is jegyző stúdió legújabb PlayStation 5 exkluzív alkotása 2026 őszén fog kigurulni a garázsból, tavasszal pedig újabb látnivalókat kapunk – csak győzzük kivárni. Titeket meggyőzött az előzetes?

A borítóképek forrása: PlayStation/Insomniac Games