Steam Deck – Kiderült, milyen felbontást és fps-t célzott meg vele a Valve

Szép lassan szivárognak az információk a Steam Deck kapcsán, most például kiderült, hány fps-sel futtathatjuk majd a játékokat rajta.

  • A Valve 800p-s felbontásban, 30 fps mellett futtatná a játékokat Steam Decken
  • Ezt Pierre-Loup Griffais árulta el nemrég
  • Aki hozzátette, hogy még nem találtak olyan játékot, amivel ne bírt volna el a hordozható PC

A Steam Deckről lényegében a bejelentése óta folyamatosan szivárognak az információk. A fejlesztők beszéltek már például arról, hogy a Deck PC-ként természetesen támogatni fogja a különböző modokat, nemrég pedig azt is elárulták, hogy milyen felbontásban és milyen képfrissítés mellett élvezhetjük majd a játékokat a hardveren.

Ezek alapján a Valve szakemberei a 800p/30fps-t célozták be, legalábbis erről beszélt Pierre-Loup Griffais nemrég egy interjúban. Elmondása alapján úgy érzik, hogy a játékok kifejezetten jól mutatnak így a hordozható PC kijelzőjén, egyben pedig azt is hozzátette, hogy a Valve még nem talált olyan programot, ami ilyen képfrissítés és felbontás mellett kifogott volna a Steam Deck hardverén.

steam-deck-bejelentes-01.jpg