Ha 7000 forint helyett INGYEN szeretnél kocsikat bütykölni, irány a Steam!

Néhány nap erejéig egy fillér kifizetése nélkül szerezhetitek meg a Car Mechanic Simulator 2018-at a Valve áruházában.

Megannyi indie horror és gagyi cash grab után végre egy olyan játékot zsebelhettek be ingyen Steamen, ami teljes mértékben megéri azt a néhány kattintást – feltéve persze, ha szeretitek a kocsikat, és azok javítgatásától sem riadtok vissza. Ahogy azt a neve is mutatja, a Car Mechanic Simulator 2018-ban autók kikalapálása a feladatunk, természetesen a ranglétra legaljáról kezdve, hiszen mi lehet nagyobb motiváció annál, hogy lépésről lépésre kiépíthetjük a saját szerelőbirodalmunkat.

A Red Dot Games 2017-ben (igen, nem 2018-ban) megjelent szimulátorában 40-nél is több négykerekű várja, hogy helyrepofozzuk és elvigyük egy próbakörre, a diagnosztikához pedig több mint 10 eszköz áll a rendelkezésünkre. Ami a szerelőmunka legfontosabb részét képező alkatrészeket illeti, 1000 fölött van a rendelkezésünkre álló ketyerék száma, a „Fészer kincsei” és „Roncstelep” modulokban pedig egészen egyedi és klasszikus járgányokkal találkozhatnak azok, akik odáig vannak a retróért.

A javítgatás mellett szintlépés, árverések és az autók teljesítményének ellenőrzésére szolgáló versenypályák is lapulnak a motorháztető alatt, így ha egy sokrétű szimulátorra vágytok, nem lőhettek mellé a Car Mechanic Simulator 2018-cal. Az alapjáraton 19,5 eurót (~ 7020 forint) kóstáló programot május 27-ig (helyi idő szerint este hét óráig) szerezhetitek be ERRE a linkre kattintva, előre is jó bütykölést kívánok!

Borítókép forrása: Steam