Bármennyire is hihetetlen, ezúttal nem egy horrorjátékot, hanem egy színes-szagos látványvilággal megáldott 2,5D-s ugrabugrát zsebelhettek be ingyen a Steamen. A 2024 decemberében megjelent Dino running from a FURRY: GAMESFORFARM egészen egyszerű koncepcióra épül, mivel annyi a dolgunk, hogy kék dínó bőrébe bújva elmeneküljünk a csúnya, gonosz Mr. Furry (lényegében egy farkas) elől, miközben igyekszünk átugrani a csapdákat és begyűjteni az érméket.
Ezekből az érmékből aztán különféle kozmetikai kiegészítőket, például mikulás sapkát, koronát vagy nyuszifület vásárolhatunk, ami ugyan nem sokat tesz hozzá az élményhez, de legalább mókásan fest a főszereplő. A Dino running from a FURRY: GAMESFORFARM-ot leginkább a Google Chrome dinoszauruszos minijátékához lehetne hasonlítani, így ha szerettek kaktuszok felett ugrálni az internet visszatérésére várva, Piece Of Voxel és Gamesforfarm alkotásával sem lőhettek mellé. Az alapjáraton is csak 2,99 eurót (~ 1080 forint) kóstáló ügyességi címet egészen május 30-ig (helyi idő szerint este hét óráig) húzhatjátok be INNEN, előre is jó menekülést kívánok!
És ha már a Valve áruházában jártok, érdemes szétnézni az akciók között is, hiszen van egy-két kihagyhatatlan ajánlat a kínálatban. A jobban sikerült soulslike-ok táborát erősítő The Surge 2 – Premium Edition például 5,99 euróért pattanhat a kosárba 39,99 euró helyett, a Subnautica (7,49 euró), az Euro Truck Simulator 2 (4,99 euró) és a Red Dead Redemption 2 (14,99 euró) pedig 75%-os kedvezménnyel lehet a tiétek.
Borítókép forrása: Steam