John Carmack, az id Software egykori programozózsenije néhány évtizeddel ezelőtt azt mondta, hogy körülbelül annyira fontos a sztori az FPS-ekben, mint a pornófilmekben. Bár időközben bebizonyosodott, hogy ez nem feltétlenül igaz – elég csak a BioShockra gondolni, amelyben jobb volt a történet, mint a puffogtatás –, a mai napig rengeteg olyan lövölde készül, amiben le sem kell venni az ujjunkat a ravaszról. A Steam legújabb ingyenjátéka, a Deadshot is az úgynevezett boomer shooterek táborát erősíti, vagyis leginkább azokat az őszülő halántékú gamereket célozza, akiknek már az óvodában is BFG volt a jelük.
A fejlesztést végző v0lt már a leírásban sem tagadja, hogy olyan legendás FPS-ek adták az ihletet, mint a DOOM, a Quake és a Half-Life (a Valve klasszikusa ugyebár elsőként bizonyította, hogy lehet kidolgozott sztorija egy belső nézetű lövöldének), ami elég jó ómen, de vajon jó lett a végeredmény? Nos, túl sok felhasználói értékelés sajnos nem érkezett a 2024-ben megjelent programra (szám szerint 13), de az a néhány ember kifejezetten szerette aprítani a mutánsokat, szóval érdemes lehet kipróbálniuk a műfaj kedvelőinek.
Pláne most, szeptember 23-ig (helyi idő szerint este hét óráig) ugyanis nulla forintért tudjátok behúzni a Deadshotot 5,19 euró (~ 1890 forint) helyett, vagyis semmit sem veszítetek, ha meglátogatjátok ezt a posztapokaliptikus világot. A picike árcédula egyébként ne tévesszen meg benneteket, a játék ugyanis 18 pályát és hét különböző gyilokszerszámot is kínál, a White Eyes, Noxtromo és Torturerr által komponált zenék pedig tökéletesen illeszkednek a szürkés, borongós képi világhoz. Ha szeretnétek egy picit visszaröppenni a dicső '90-es évekbe, ERRE tessék!
Borítókép forrása: Steam