Minden hónapban közzé teszi a Valve a Steam felhasználóktól begyűjtött adatok alapján a hardverek és szoftverek eloszlását. A legutolsó (vagyis szeptemberi) felmérés szerint csökkent a Windows 10 felhasználói bázisa, míg a Windows 7 teret nyert magának. Az adatok szerint 48.69% a Windows 10-et használók aránya, ami 0.16%-ot esett augusztushoz képest, bár még így is a legszélesebb körben elterjedt operációs rendszer. A Windows 7 ezzel szemben 34.72%-on áll, ami kissé meglepő módon, de 0.25%-os emelkedést könyvelhetett el.

Mivel a felmérésen való részvétel teljesen önkéntes, így nagyon messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, de a sok milliós Steam-felhasználói bázis esetében itt több százezer emberről lehet szó, akik váltottak. Ennek okait csak találgatni tudjuk, de a legfőbb oka talán az lehet, hogy Windows 10 még nem olyan kiforrott rendszer, mint a Windows 7, és egy átlagos felhasználónak a gyermekbetegségek, a félrecsúszott frissítések olykor több gondot okoznak, mint amennyi hasznot hoznak, továbbá számos ellenzője is akad, és a Microsoft sem volt éppen mindig szent. Hiába, nagyon úgy néz ki, hogy tényleg nem lesz meg az egymilliárd...

Itt jegyeznénk még meg, hogy a Linux bár sehol sincs a Microsoft rendszeréhez képest (már ami az elterjedtségét illeti), szintén mérhető, 0.10%-os növekedést tudhatott magáénak, aim talán a SteamOS erőfeszítéseinek köszönhető.

september-2016-steam-survey-.jpg

Ti milyen rendszeren játszotok?