• A Baldur's Gate 3 fejlesztése során is kellett néha túlórázni
  • Errről maga a Larian Studios CEO-ja beszélt egy kérdezz-felelek során
  • Swen Vincke ugyanakkor hozzátette, hogy csak a legritkább esetben volt erre szükség
  • És minden alkalmazottnak kifizették az extra órákat

Az elmúlt években több neves stúdió kapcsán is kiderült, hogy az alkalmazottaknak bizony közelebbről is meg kellett ismerkedniük a crunch fogalmával, avagy azzal a jelensléggel, amikor túlórákra és extra műszakokra van szükség ahhoz, hogy tartható legyen az ütemterv. Többek között olyan világhírű és tehetséges csapatok is érintettek ebben a dologban, mint például a Naughty Dog és a Blizzard, a jelek szerint pedig a tavalyi évet letaroló Baldur's Gate 3 fejlesztői sem úszták meg a dolgot, bár a Larian Studios munkatársainak szerencsére nem kellett hozzászokniuk az állandó hétvégézéshez.

Minderről a világhírű cég alapítója és vezérigazgatója, Swen Vincke beszélt a lengyelországi Digital Dragons konferenciát követő kerdezz-felelek során, többször is kiemelve, hogy bár néha ugyan szükség volt a túlórákra, szerencsére csak ritkán kellett ehhez az eszközhöz nyúlni, pláne a korábbi játékaik fejlesztéséhez viszonyítva. „Nem sokszor kerültünk szembe a crunch jelenséggel, de néha azért mi is rákényszerültünk – mondta a CEO. „Őszintén szólva úgy vélem, hogy mindig szükség van egy kis extrára, ha megpróbálsz befejezni valamit, különösen akkor, amikor egy ennyire összetett programról van szó” – tette hozzá. Tekintve, hogy a Baldur's Gate 3-nál aligha találni komplexebb CRPG-t a piacon, teljesen érthető, hogy néha be kellett áldozni némi szabadidőt a siker érdekében, Vincke azonban kihangsúlyozta, hogy az összes túlóra és hétvége ki lett fizetve – utalva ezzel arra, hogy állítólag nem minden stúdiónál van ez így.