Az elmúlt hónapokban kifejezetten kalandosan alakult a System Shock Remastered életútja. Először az a hír röppent fel, hogy a projekt parkolópályára került, és nem tudni, mikor lesz befejezve, aztán március végén Stephen Kick megnyugtatott mindenkit, hogy a fejlesztés folytatódik, csak kicsit rendet kellett tenni a stúdión belül.

Ezt a bizakodó álláspontot erősíti meg az is, hogy a Night Dive nemrég publikált négy képet is a felújított verzióból, valamint mindehhez hozzácsapták az eredeti System Shock forráskódját is, melyet innen elérhet bárki. A felújított verzió a legfrissebb információk szerint 2020-ban fog debütálni, ennél konkrétabb információt jelenleg nem lehet tudni a megjelenésről.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!