A Car Mechanic Simulator 2018-nak már meg kellett volna jelennie, a játékot július 24-re ígérte a kiadásért felelős lengyel PlayWay. A munka látszólag jól haladt, egyik trailer és képcsomag követte a másikat, a PC Guru csapata pedig izgatottan várta a tesztverzió beérkezését. Ez azonban csak nem akart jönni, a megjelenés előtt órákkal pedig már aggódtunk, hogy valami nincs rendben a háttérben. Sajnos igazunk volt: alig órákkal a játék aktiválása előtt a PlayWay bejelentette a halasztást, méghozzá egy profinak jóindulattal sem nevezhető közlemény formájában, Steamen. A hozzászólás tele volt helyesírási és nyelvtani hibákkal, a szerző láthatóan hadilábon állt az angollal.

„Nagyon sajnáljuk, de el kell halasztanunk a Car Mechanic Simulator 2018 megjelenését” – írták. „Terveink szerint valamikor július 24. és 28. között fogjuk kiadni a játékot, de ezt a dátumot 28. előtt nem tudjuk megmondani, ez pedig sajnálatos.”

Ha a fenti idézet, ami egyébként a közlemény első két mondatának javított fordítása, nem tűnik értelmesnek, akkor megnyugtatom az olvasót, a hiba nem az ő, hanem a PlayWay készülékében van. A képzavar egyébként közel 50 soron keresztül folytatódott (az eredeti közleményt a kiadó azóta ugyanis kicserélte egy rajongó saját, korrektúrázott fordításával), és a kommentszekció felrobbant.

A kínaiak a hibásak!

A PlayWay a közleményben a Steamre hivatkozik, a cég szerint a Valve által üzemeltetett áruház miatt nem tudták megmondani, mikor jelenik meg a játék. A program ugyanis tartalmazna japán és kínai nyelvet is (meglepő módon a Car Mechanic Simulator 2018 a Távol-Keleten is nagyon népszerű játék), ezek jóváhagyása azonban nem történt meg időben, a Steam ült a fájlokon, a program pedig emiatt egyszerűen nem jelenhetett meg.

„Igen, ez igaz” – írta kérdésünkre Kuba Trzebiński, a PlayWay S.A. alelnöke. A csúszás tehát a kiadó és a fejlesztők hibáján kívüli okok miatt következett be, ezt pedig egy újabb, szintén nem túl jó angollal megfogalmazott közleményben igyekezett tisztázni a cég. A PlayWay maximálisan kiállt a Red Dot Games mellett, azt írták, a csapat éjt nappallá téve dolgozik a programon, néha napi 16 órát ülnek az irodában, hogy elkészülhessen a játék. Az említett nyelvi csomagok is bekerültek a programba, csak épp a Steam a vállalt 3 napos jóváhagyási időszakot nem ismertetetett okból kifolyólag túllépte, a PlayWay pedig gyakorlatilag ott maradt a szószban egy befejezett, de ki nem adható játékkal. Bár legszívesebben azonnal elérhetővé tették volna azt a japán és kínai nyelv támogatása nélkül, mondván, ezeket később még lehet implementálni, sajnos ebben az esetben is újra el kellett volna fogadtatni a játékot a Steammel – a 22-es csapdája, ugye.

„Kérjük a rajongókat, hogy emlékezzenek: a játék igenis fejlesztés alatt állt az elmúlt 800 nap folyamán (kicsit több mint két teljes éven át). Megértjük az izgatottságot és a csalódottságot, de egy mindössze hétnapos késésről van szó, ami kevesebb mint a teljes fejlesztési idő 1 százalékát teszi ki” – írta a PlayWay.

És hát csalódottság volt, nem is kevés.

„Szabadnapot vettem ki a játék megjelenésére, erre tessék, elpocsékoltam” – írta egy azóta kitiltott steames fórumozó, aki arra biztatta a rajongókat, hogy a Car Mechanic Simulator 2018 megjelenésekor azonnal árasszák el negatív értékelésekkel a játék Steam-oldalát. Ugyebár a Steamen bárki értékelhet egy programot, az egyetlen kitétel, hogy legyen a tulajdonában. Ugyan az értékeléseknél látszik, mennyit játszott az illető, ez az adatlap jobb felső sarkában található összesítőboxban nem jelenik meg, csak egy átlagot lát az érdeklődő. Amennyiben a negatív értékelések aránya nagyobb a pozitívokénál, a százalék eltorzul, így riasztva el a potenciális vásárlókat. És bár pusztán elvi okokból lehúzni egy játékot nem fair, sajnos a rendszer működéséből kifolyólag lehetséges, és volt is már rá precedens a múltban – elég a megannyi, egy-egy patch vagy hosszabb fejlesztési szünetre vonult Early Access alkotás adatlapját megnézni (DayZ, The Rust, Wreckfest stb.).

Car Mechanic Simulator 2018 botrány

„Reméljük, hogy a CMS-játékosok fair értékelést írnak majd a játékról” – írta Trzebiński, amikor arról kérdeztük, hogy mi a véleménye a rajongóbázis ellenséges hozzáállásáról. „Nem okkal halasztottuk el a játékot, és csak egyetlen hétről van szó. Szóval igen, sajnáljuk a dolgot, de bízunk benne, hogy a rajongóink felnőttek módjára viselkednek majd” – tette hozzá, utalva rá, hogy a bosszúból való lehúzás gyerekes viselkedés.

Azóta egyébként lenyugodtak a kedélyek, már ami a PlayWay oldalát illeti. A Car Mechanic Simulator 2018. július 28-án jelenik meg, azaz ennek a cikknek a publikálását követő napon. Szóval még csak nem is csúszik egy teljes hetet.

Nem várt siker

A Car Mechanic Simulator-sorozat nem újkeltű, a 2014-es epizód több mint három éve jelent meg. Ezt követte a rengeteg DLC-vel megtámogatott, hatalmas népszerűségre szert tett Car Mechanic Simulator 2015, melyet több mint két éves szünet után a 2018-as etappal emelnek magasabb szintre.

„A játék népszerűségéből kifolyólag a CMS 2018 sokkal-sokkal nagyobb játék lett a 2015-nél, ehhez a növekedéshez a korábbinál jóval nagyobb büdzsét biztosítottunk” – mondta Trzebiński. Állítása szerint nem számítottak arra, hogy ez a széria ennyire befut, de természetesen hálásak a rajongóknak, és igyekeznek megfelelni a hatalmas elvárásoknak.

A Car Mechanic Simulator 2018 fejlesztése ráadásul – a 2015-ös résznél látotthoz hasonlóan – nem ér véget a megjelenéskor, a PlayWay Kuba elmondása szerint „2-3 évig” készül támogatni a programot. A letölthető tartalmak mögött olyan autógyártók licencei állnak majd, mint a Mercedes, Maserati, DeLorean, Pagani, Bentley, Dodge, Plymouth, Chrysler, Jeep, Ram, Lotus és Mazda.

Bár a többjátékos mód a premierkor még nem lesz elérhető, Kuba megerősítette, hogy a Red Dot Games dolgozik a rajongók által régóta kért kooperatív játékmódon, amelyben egyszerre több szerelő is tevékenykedhet majd egy műhelyben.

„A co-op nem sokkal a megjelenés után bekerül a játékba, sőt Mac változat is lesz” – mondta Trzebiński.

Így kell ezt

Noha a helytelenül írt angol közlemények láttán az embernek 2017-ben csak felszalad a szemöldöke, el kell ismerni, hogy a PlayWay és a Red Dot Games párosa a látszat ellenére inkább a tartalomra ad. Az efféle kommunikáció a nagy PR-cégek idején talán elfogadhatatlannak tűnhet, mégis ad valami sajátos bájt a két cégnek, erősítve Kuba azon érvelését, miszerint ők tényleg a rajongókért dolgoznak, értük vannak. Mint ahogy azért is bólintás jár a publikum részéről, amiért a nagycéges stratégiákra magasról téve a PlayWay azonnal kiállt a fejlesztők érdekében, és azóta is veszi a pofonokat – szerencsére a negatív hullámok a cikk írásának idejére alábbhagytak.

„A játék népszerűsége mutatja, mennyire szeretik az emberek az autókat, és hogy élvezik az ezermesteri ’csináld magad’ játékmenetet” – mondta Kuba, aki maga is eszerint a filozófia szerint jár el, hiszen alelnöki mivolta ellenére is közvetlen stílusban válaszolt a kérdéseinkre, és nem irányított át egy PR-os munkatárshoz vagy adott unalmas, előre kitalálható válaszokat.

A magam részéről csak sok sikert kívánhatok neki és a csapatnak, na meg egy picit önzőre véve, hogy sok hasonló kiadó legyen a jövőben.

A Car Mechanic Simulator 2018-ról a PC Guru 2017/08-as számában olvashattok majd.