Egyszer volt, hol nem volt...
Volt egyszer egy gigantikus vállalat (a Vivendi Games, melynek tenyeréből többek között a Blizzard is majszolgatta a kenyeret), amely úgy döntött, csináltat egy felmérést, hogy kiderítse, vajon milyen, relatíve régi (ezáltal olcsón beszerezhető joggal rendelkező) filmek vannak, amelyeket a vásárlók (mi!) szívesen viszontlátnánk egy nagy költségvetésű, minimum 80%-osra belőtt program képében. Miután megtörtént a „kérdőív” kiértékelése, a Vivendi Games három, odáig még csak nem is sejtett választ kapott. Az első volt a Sebhelyesarcú (melyből készült is GTA-szerű, nem túl rossz, de nem is túl jó program), a második a Szellemirtók, a harmadik meg cikkünk szempontjából nem érdekes. Szóval, a Scarface piacra került és igen korrektet kaszált (de második részt csinálni neki azért már necces volna), nosza, gyorsan a második lehetőséghez nyúltak. Miközben jó pár kiskapuval teletömött szerződést kötöttek a Sonyval (ez még később fontos lesz), megkapták a jogokat (a filmek jogai ugyanis mit ad isten, a Columbia Tristar, vagyis a Sony kezében vannak), és gyorsan neki is láttak fejlesztőstúdiót keresni. A munka nem tartott sokáig: a zseniális Nocturne-nal és az elképesztően jó Blair Witch Episode One-nal már bizonyított Terminal Reality szinte adta magát; a vállalat kezdett kipottyanni a pikszisből, nosza, mehettek is dollármilliókért kultuszjátékot fejleszteni. Ha az egy szép mese volna, valahogy úgy folytatódna: és boldogan éltek, amíg 15 részt ki nem adtak — de a sors közbeszólt.
A Vivendi Games — Activision egyesülés
Amikor is a Szellemirtók játék fejlesztése sínre került, hirtelen az egész internet egy pillanatra elhallgatott, majd mindenki egyszerre kezdett beszélni: „mi?” „te is olvastad?” „egyesült a Vivendi Games meg az Activision?”. Igen, pontosan ez történt, ez a két nagy kiadó úgy döntött, kéz a kézben folytatja tovább — csak megszabadul pár, szerintük az egyesülés után már nem profilba illő terméktől. Utcára dobták a zseniális Brütal Legendset és (többek között) a Terminal Realityt is, Szellemirtóstul. No, pánikba már akkor sem esett senki — a kérdés csupán az volt, hogy a Sony csap-e le a lehetőségre (ezzel elérve, hogy PlayStation-exkluzív címet készítsen belőle), vagy pedig valamelyik másik kiadó. A felmentősereg azonban megérkezett, deli paripa helyett azonban a többek között a pocsék Alone in the Dark eladások miatt egy lepukkant szamáron: az Atari volt ez a cég, csődközelből biztatva a fejlesztőket, hogy fog ez menni.
Ez lett volna az utolsó csavar a dologban? Ugyan kérem, a java még hátravan! A napokban a Sony ugyanis közölte az érintettekkel, hogy megvásárolták az Ataritól a termék PS2-es, PS3-as változatának terjesztési lehetőségét (cserébe pedig még egy PSP-re írt változat is érkezik), és azok időben meg is jelennek majd. A többi platform (úgymint Xbox 360, Wii, és DS) kerek fél éves embargót kap, tehát az Atari ezekre a formátumokra talán idén év végén (!) debütáltathatja azt a programot, ami számára gyakorlatilag a 19-esre húzott lap volt. Ha a Sonynak megköszönhetünk valamit ez után a meglehetősen ízléstelen manőver után, az az, hogy a PC-s változatot nem érinti a „konkurenciazárlat”, így a mi masináinkon a PS3-as debütálás napján már telepíthetjük is fel az áldott matériát — legalábbis a mostani helyzet szerint. Az interneten ugyan is szinte minden híroldal másképpen számol be az eseményekről: egyesek hozzáteszik, hogy a PC-s változat is várakozásra kényszerül, míg mások dicsérik a japán óriást a gesztusért, hogy nem bünteti a kicsinyes belharc miatt a kizárólag személyi számítógéppel rendelkező rajongókat. Amint biztos tényt tudunk, természetesen azonnal szólunk.
A munkás is közbeszól
Természetesen az ember ilyenkor már csak arra kíváncsi, mit szólhat ezekhez a kavarásokhoz az a Terminal Reality, amely ilyen viharok között kénytelen dolgozni. A kirohanásra nem kellett sokáig várni: Brendon Goss, a Terminal Reality ügyvezető producere így nyilatkozott:
„Mindenki láthatja, hogy a kiadó körüli kavarodás nagyon nem az ideális a cég számára. Imádunk jó kapcsolatokat ápolni a feletteseinkkel, de a kölcsönös bizalomhoz idő kell — mi pedig, mire megszokjuk, kik ülnek felül, máris újabb arcokkal találjuk magunkat szemben. Cégünk, a Terminal Reality több mint 15 éve űzi már ezt az ipart, és ez idő alatt csak és kizárólag jó kapcsolatokat ápolt azokkal, akik pénzt áldoztak projektjeire. Ha három éve azt mondod nekem, hogy ez fog történni, azt hiszem, lehülyézlek, meg magunkat is, amiért belementünk volna ebbe a marhaságba. Lényeg a lényeg (és most őszinte leszek): mi minden platformra befejeztük a munkát, és idáig örültünk neki, hogy a rajongók — akikből félelmetesen sok van — végre megnézhetik, mit hoztunk össze nekik. Reméljük, ha esetleg később kapják meg, akkor is ugyanúgy fogják élvezni.”
