• Újabb Ubisoft Forward adást kapunk szeptemberben
  • További játékbejelentésekre számíthatunk

Két héttel ezelőtt azzal zárult az "E3-pótló" Ubisoft Forward adás, hogy ez még csak a kezdet volt, és a kiadó tervez egy második felvonást is. Most pedig kiderült, hogy mikor számíthatunk erre, bejelentették ugyanis, hogy valamikor szeptember folyamán érkezik a folytatás.

szeptemberben-jon-a-kovetkezo-ubisoft-forward.jpg

Hogy pontosan mik kerülnek majd műsorra, arról nem esett szó, de bizonyára láthatjuk majd a kiadó azon címeit, melyeket ismerünk már ugyan, de legutóbb nem kerültek sorra, mint például a Rainbow Six Quarantine, a névváltoztatáson áteső Gods & Monsters vagy az állítólag nulláról újrakezdett Skull & Bones. Nem is beszélve az olyan pletykált címekről, mint az új Splinter Cell vagy Prince of Persia.

Az előző Ubisoft Forward egyébként nagy siker volt: többen nézték, mint korábban bármelyik E3-as konferenciát, igaz, ebben az ajándék Watch Dogs 2 is közrejátszhatott.