• Jó ideje várunk már a Skull & Bones érkezésére
  • Azonban belsős források szerint a fejlesztés teljesen újra lett indítva
  • Mert az eredeti koncepció nem illett a Ubisoft portfóliójába

A tegnapi Ubisoft Forward felhozatalában helyet kapott a franciák legtöbb nagyágyúja, azonban akadt egy sokak által várt cím, ami feltűnően hiányzott a bemutatók közül. Ez pedig nem más, mint az eredetileg még 2017-ben bejelentett kalózos Skull & Bones, mellyel eredetileg nagyon komoly tervei voltak a kiadónak, azonban az utóbbi években szép, lassan kikopott a Ubisoft konferenciáiról, és már a megjelenését is csak 2021 áprilisa után ígérik.

Ez pedig a jelek szerint egyáltalán nem véletlen, egy bennfentes forrás szerint ugyanis teljesen újra kellett kezdeni a játék fejlesztését, miután az nem igazán illet a Ubisoft portfóliójába. Az új irányvonal alapján egy szolgáltatásként kezelt játékot kapunk majd, aminek a világa folyamatosan fejlődni és változni fog, méghozzá részben a játékosok cselekedeteinek a hatására. Ettől a váltástól a franciák állítólag azt várják, hogy olyanokat is bevonzzon, akik amúgy nem igazán érdeklődnek a játékaik iránt.