• Háromféle szint érkezhet a Ubisoft Plus-ba
  • Legalábbis a GOG felmérése alapján
  • Gold, Ultimate és Deluxe néven említi őket a kérdőív

Manapság már nem meglepő, hogy egy nagyobb kiadó havidíjas előfizetéses szolgáltatást indít, hiszen a Microsoft a Game Pass-szel bizonyította, hogy működőképes a dolog. Azóta a Sony is alaposan kibővítette a PS Plus szolgáltatást, emellett pedig ott van például az EA Play is. A Ubisoft sem maradt ki a mókából, hiszen 2019-ben indította útjára a Ubisoft Plust (akkori nevén Uplay Plus), melynek könyvtárában a kiadó szinte minden fontosabb játéka megtalálható (sok esetben már a megjelenés pillanatától), mindössze 15 dolláros (~ 5500 forint) havidíjért. Úgy fest azonban, hogy a franciák is bevezetik a jövőben a különböző szinteket, erre utal legalábbis a GOG nemrégiben közzétett kérdőíve, amelyben arról kérdezik a felhasználókat, hogy milyen szolgáltatásokra vannak feliratkozva.

screenshot1.jpg

A felmérés ugyanis összesen három szintet nevez meg, melyek a "Gold", "Ultimate" és "Deluxe" nevet viselik, ami azt sejteti, hogy – hasonlóan a PlayStation Plus-hoz, melynek egyébként része a szolgáltatás – többféle előfizetési lehetőség is lesz majd a jövőben attól függően, hogy ki mennyi játékot akar a könyvtárban tudni. Persze egy ilyen felmérés nem feltétlenül mérvadó, hiszen megeshet, hogy egy szimpla hibáról van szó, mindenesetre nem elképzelhetetlen a dolog, tekintve, hogy a kiadó már számos játékkal rendelkezik, és a jövőben is rengeteg új megjelenés várható tőlük. A hivatalos bejelentésig viszont érdemes pletykaként kezelni a dolgot.