• Bob Iger, a Disney vezetője a stúdió részvényeseinek beszélt arról, hogy 2016 óta tárgyalnak Bruckheimerrel a folytatásról
  • A Disney bizonytalan a feltehetően nagy költségvetést igénylő mozi sikerét illetően

Múlt héten tartotta részvényeseinek rendezett szokásos éves találkozóját a Disney. A szerencsés résztvevők láthattak néhány képet a Star Wars IX-ből, de másról is esett szó az este folyamán. Sajtóértesülések szerint a stúdió vezetője, Bob Iger A nemzet aranya harmadik részéről beszélt, amit Jerry Bruckheimer producer már régóta szeretne tető alá hozni.

Iger elmondta, hogy hiába van 2016 óta folyamatosan napirenden a folytatás lehetősége, egyelőre Bruckheimer és a két epizódot rendező Jon Turteltaub lelkesedése ellenére sem biztos, hogy megérné elkészíteni a folytatást. A filmek ellen szól, hogy – bár a 2004-es és a 2007-es epizód is szép pénzt termelt – nem biztos, hogy A nemzet aranya ma a legmenőbb filmes brand, egy kalandfilm kivitelezése azonban drága és bonyolult folyamat.

national-treasure.jpg