• A Godzilla Kong ellen magasan a járványidőszak legjobb mozis nyitányát produkálta
  • 32,2 millió dollárt gyűjtött észak-amerikai premierjén
  • A korábbi csúcstartó Wonder Woman 1984 „csak” 16,7 milliót szerzett karácsonykor

A járványidőszak eddigi legjobb számait a Tenet és a Croodék: Egy új kor tudhatja magáénak, míg a legjobb debüt a Wonder Woman 1984 nevéhez fűződött idáig. Most azonban új rekord született, ugyanis a járványidőszak legjobb nyitóhétvégi bevételét produkála a Godzilla Kong ellen (Godzilla vs. Kong).

A szörnyek hétvégéje

A globális piacokon már bemutatták Adam Wingard rendezését, ami eddig 285,4 millió dollárt fialt nemzetközileg, most pedig Észak-Amerikára került a sor. A tengerentúli mozikban frissen szerzett 32,2 millió dollár (ami a bemutató első három napja óta már 48,5 millióra rúgott) azért is nagy szó mert a Warner filmje különdíj nélkül elérhető az HBO Max előfizetői számára. A bevételt ráadásul továbbra is annak függvényében kell értékelni, hogy a mozik csak korlátozott számban és külön szabályok betartása mellett lehetnek nyitva. Csak összehasonlításképp: a karácsonykor bemutatott WW 1984 16,7 milliót gyűjtött első három napján.

A film története azután játszódik, hogy Godzilla maga alá gyűrte a titánokat. Az emberek épp a túlélésért küzdenek, már csak a Koponya-sziget lakója, King Kong maradt egyenrangú ellenfele, aki a hetvenes évekbeli sikertelen expedíció óta csak erősebb lett.

godzilla-vs-kong-trailer.jpg

Gonosz csoda

A hétvége második legsikeresebb filmje a Sam Raimi (Evil Dead) gondozásában készült Gonosz csoda lett, bár a Jeffrey Dean Morgan (The Walking DeadWatchmen) főszereplésével készült horror csak 3,2 millió dollárt gyűjtött. A James Herbert Shrine című bestsellerét adaptáló filmben egy hallássérült lány csodás dolgokat művel, állítása szerint Szűz Mária kegyelméből. Akad azonban egy rámenős újságíró, aki utánajár az esetnek, és hamar rájön, hogy sötét erő kerítette hatalmába Alice-t.

Senki

Nem sokkal kevesebbet, 3 milliós jegybevételt szerzett a Bob Odenkirk (Better Call SaulBreaking Bad) főszereplésével készült Senki, ami egyébként nyitóhétvégéjén 12 millió dollárt gyűjtött. A film főhőse egy teljesen szürke kertvárosi apuka, mellőzött férj. Amikor azonban betörnek az otthonukba, fény derül titokzatos múltjára, és brutális tettek sorozata következik. A rendezői székben Ilya Niashuller (Hardcore Harry) ül, a forgatókönyvet pedig Derek Kolstad (John Wick-széria) jegyzi.

Forrás: MTI

nobody-film-2021.jpg