Magyar nyelven sajnos nem, angolul viszont nagyon is jól dokumentált a Dűne-társasjáték azon kacifántos története, amely 1979-ben, az első verzió megjelenésével indult, és 2019-ben, 40 évvel később fejeződött be. A jogviták okán évtizedeken át kereskedelmi forgalomba nem kerülő, forradalmi játékötleteket tartalmazó társas annyira nagy hatással volt az iparra, hogy bizonyos elemei mind a mai napig visszaköszönnek még a legmodernebb játékokban is. Sőt a jogi útvesztőket kikerülve egyszer még át is skinezték, a Twilight Imperium köntösébe (Rex: Final Days of an Empire) bújtatva zseniális játékmenetét. A Gale Force Nine közreműködése, na meg a Dűne-univerzum modernizálásának előszele kellett ahhoz, hogy ez a legenda egy második életet kapjon, de az új filmváltozat volt a katalizátora annak a sokak számára indokolatlan törekvésnek, amely a Dune: A Game of Conquest and Diplomacy megszületéséhez vezetett.

DUNE: A GAME OF CONQUEST AND DIPLOMACY

  • Partner/kiadó: Gale Force Nine
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-4 fő
  • Játékidő: átlagosan 20-60 perc
  • Korcsoport: 12+
  • Nehézség: 2,80/5
  • Ajánlott fogyasztói ár: a kiadó webshopjából 60 dollár, nagyjából 18 900 forint

A legújabb, 2021 végén megjelent társas ugyanis bevallottan a 2019-es Dune átdolgozása: egy olyan új iteráció, amely az eredeti DNS-ét használva próbál valami ismerőset, mégis újat alkotni. Teszi mindezt azért, mert felmenője notórius a brutális, 4-6 órás játékidejéről, a rendes játékélményhez ajánlott minimum 4, de inkább 6 fő szükségességéről, és a komplex, a teljes asszimetriát éltető szabályrendszeréről, amely több játékalkalom alatt bontakozik ki igazán, és megköveteli a frakciók mélyreható ismeretét. De mi van akkor, ha valaki nem tud vagy akar ennyi időt szánni rá, azonban mindenképp szeretne egy adagnyi ármánykodást és egy kis harcot a fűszerért?

Ezt a kérdést válaszolja meg a 2021-es Dune, amely erős túlzással eredetijének kivonatolt változata: 20-60 percbe sűrítve kínálja annak játékélményét, a tálaláshoz a film világát és annak színészeit, képi világát használva fel. Az akár már 2 játékos által is élvezhető társasban négy nagy frakció – az Atreides-ház, a Harkonnen-ház, a Fremenek, és az Imperium – egyikét irányítva kell felülkerekedni a riválisokon, és kivívni a győzelmet minimum 3, maximum 5 forduló alatt, vagy 3 erődítmény egyidejű birtoklásával, vagy a legtöbb fűszer megszerzésével.

Ehhez terepül természetesen az Arrakis-bolygó szolgál: a játéktérkép méretében, provinciális felosztásában gyakorlatilag megegyezik az eredeti társassal, és a sikerhez vezető út alapvetően az ezekre helyezett egységek jó mozgósításával, a stratégiai elhelyezkedéssel található meg. Az erődök relatíve távol helyezkednek el egymástól, ráadásul egyidejű elfoglalásuk és megtartásuk sokkal nehezebb, mint azt az ember gondolná, az Arrakis ugyanis a legkevésbé sem barátságos. Ha épp nem egy homokféreg bukkan elő váratlanul, akkor a szüntelenül tomboló vihar söpör el mindent. Szó szerint, a Tleilaxu tartályokba száműzve minden, az útjába kerülő katonát, a fűszert pedig valósággal felfalja.

TWISTER

Minden egyes forduló egy kötött menetrendet követ. Először lecsap a vihar és megtesz a bolygó körül egy kisebb távolságot; ezt követően két, kártya által meghatározott helyen feltűnik a fűszer (vagy egy homokféreg...); a játékosok ezután kártyákat kapnak, majd feltámaszthatják korábban elhullott egységeiket, amit a csapatok leszállítása és azok mozgatása követ, hogy ebből esetlegesen konfliktus szülessen, végül pedig mindenki, aki képes rá, fűszert gyűjt be.

Az új játék alapvetően két csoportnyi erőforrást használ: a mérleg egyik nyelvén a seregek és a fűszer található, a másikon pedig kártyalapok, melyek szintén két kategóriára oszthatók. A csatakártyák fegyvereket és védekező eszközöket tartalmaznak, melyeket általában használatuk után el kell dobni. A piackártyák ezzel szemben sokkal szélsőségesebb hatással rendelkeznek, és képesek felülírni az alapvető játékszabályokat is. Előbbieket a játék gyakorlatilag osztogatja, utóbbiakat pedig meg kell vásárolni, és ennek okán a lehető legjobban felhasználni.

KARD KI KARD

Természetesen az új epizód is a harcra van hangszerelve, és az nagyon hasonlóan működik az eredetihez. Amikor két sereg egy területre kerül, óhatatlanul is konfliktus a vége: ilyenkor mindenki megragadja a maga csatakerekét, titokban beállítja, hány katonát vet be a jelenlevőkből (ezek mindenképp elvesznek), mellécsaphat csatakártyákat, és akár egy nevesített vezetőt is. Minden ház több ilyennel is rendelkezik, ezek csataértéke pedig extrémen magas is lehet. Ha összeállt a csataterv, felfedik, és az nyer, aki a legnagyobb erővel rendelkezik. A vesztes minden, az adott területen található katonáját elveszíti, ahogy a felhasznált lapjait is; a győztes csak a csatakeréken beállított egységeket küldi a Tleilaxu tartályokba, de ha a lapok engedik, akkor a kártyákat megtarthatja.

Csakhogy győztesből is könnyen lehet vesztes: a játék elején minden frakció minimum egy lapot húz az úgynevezett árulópakliból, melyen egy, a játékban éppen aktív frakció vezetője található. Ha a harc során ez a kártya felfedésre kerül, mivel a rivális pont ezt a vezetőt vetette be, az adott karakter elárulja frakcióját, és így a csatát automatikusan a lap tulajdonosa nyeri, és fűszerben kapja meg a vezető erejét. Értelemszerűen ez a lehető legkellemetlenebb szituáció, és remekül visszaadja a Dűne világának hátba szúrós könyörtelenségét. Persze lehet ellene védekezni, például azzal, ha a saját házunk egy lapját dobja nekünk a sors a játék elején, és inkább azt választjuk egy rivális helyett, ezzel egy kis megnyugvást szerezve.

A csaták éppen ezért nagyon gyorsan leperegnek, ahogy a játék egésze is: nem vicc a 20-45 perces játékidő, hihetetlen, hogy mennyire áramvonalasított, mennyire pörgős lett úgy, hogy a játékélmény magja mindenben hasonlít az eredetire. Még a frakciók aszimmetriájának egy szeletét is sikerült megőrizni, azok egyedi tulajdonságaival, hiszen eltérő mennyiségű fűszerrel, katonákkal, különleges képességgel kezdenek, melyek természetesen 4 főnél jönnek ki igazán, de egészen meglepő módon a játék tényleg működik 2 fővel is.

Ami viszont nem működik, az a tálalás. Bár a bolygó nagyon jól néz ki, de funkcionális problémákkal küzd: egy jelentősebb része olyan sötét árnyékot kapott, mely teljesen elfedi a provinciák határát, de még az egyik erődöt is, amely így komoly kihatással van a használhatóságra. Sajnos a komponensek terén is sikerült átesni a ló túloldalára, a papírvékony, másodpercek alatt sérülő kártyák mellett ugyanis a tokeneket sem sikerült egységesen megnyomni, és a vastagságuk sem a legmegfelelőbb. A játékostáblák egyenesen sivárak, hiányzik belőlük az élet és a stílus.

A játékról szerencsére ennek csak az ellenkezője mondható el. Bár azok, akik az eredeti szerelmesei, szinte garantáltan nem fognak erre átváltani, hiszen egy lényegesen kevesebb lehetőséggel, tartalommal rendelkező változatról van szó. Azonban mindazok, akik egy kompakt, de hiteles Dűne-élményre vágynak, itt maradéktalanul megtalálják számításaikat. Egyszerű szabályrendszere, a Dűne világához maximálisan hű mentalitása okán, műfajában nagyon is megáll a lábán, és adaptációnak sem utolsó!

(A Dune: A Game of Conquest and Diplomacy-t a Gale Force Nine biztosította – köszönjük! A játék angol nyelvű, élvezetéhez ajánlott a nyelv ismerete. Magyar nyelvű szabálykönyvről nem tudunk.)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát