• Elhagyja a céget Mike Morhaime
  • 27 évet dolgozott a Blizzardnál
  • Helyére J. Allen Brack kerül

Mike Morhaime, a Blizzard elnöke és egykori alapítója lemondott elnöki pozíciójáról, székét J. Allen Brack-nek adja át. A jövőben is a cégnél marad, de már csak tanácsadóként szolgál majd a menedzsment számára. Bobby Kotick, az Activision-Blizzard elnök-vezérigazgatója méltatta eddigi munkásságát, és bejelentette, hogy a vezetőség köreihez csatlakozik továbbá Allen Adham (társalapító) és Ray Gresko (fejlesztésért felelős tisztviselő).

„J. egy inspiráló vezető, aki a cégnél töltött 12 éve alatt a Blizzard iránti elkötelezettségének tanúbizonyságát tette. A World of Warcraft vezetése során fény derült kreativitására és a minőség iránti elkötelezettségre, és a fejlesztőcspaattal együttműködve olyat tett le az asztalra, ami az iparban precedens nélküli. Nem is örülhetnék jobban J. sikerének, és tudom, hogy a Blizzard jó kezekben lesz a vezetése alatt” – írta utódjáról a Blizzard vezére.

Mike Morhaine 27 évet húzott le a Blizzardnál, és az egykoron Silicon & Synapse néven létrejött cé egyik alapítója volt. Vezetése alatt nőtte ki magát a Blizzard azzá az óriássá, amit ma ismerünk és felügyelete alatt olyan címek születtek meg, mint a Warcraft, Diablo, Starcraft, Overwatch és még sorolhatnánk.

mike-morhaime-blizzard.jpg

Webshop ajánló
2018 őszi MondoCon