• Lehet, hogy új Diablo játékon dolgozik a Blizzard
  • Legalábbis erre utal az állásajánlat, ami nemrég került fel a honlapjukra
  • Kifejezetten kazamaták megtervezéséhez keresnek művészt

A Diablo játékok az ipar legikonikusabb címei közé taroznak, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy valami új készül a sorozat háza táján. Legalábbis erre utal a Blizzard legújabb álláshirdetése, melyben kazamaták megtervezéséhez keresnek 2D-s és 3D-s technikákban egyaránt jártas művészt. Érdemes megjegyezni, hogy a stúdió idén egyszer már feladott a Diablóhoz tartozó álláshirdetéseket.

A Blizzard nem árul zsákbamacskát, rögtön a szöveg harmadik sorában megmondják, hogy egy egyelőre még be nem jelentett Diablo projekthez keresnek embert. Hogy ez pontosan mit is takar, azt egyelőre nem tudni, hiszen a projekt ugyanúgy jelölheti egy régebbi Diabló játék felújítását, mint egy vadiúj részt, így csak reménykedhetünk, hogy a Blizzard hamarosan elárulja a részleteket is, például az egyre csak közelgő E3-on.

diablo-4.jpg