• Kikerült a BlizzCon 2018 hivatalos menetrendje
  • Melyben a Diablo kiemelt helyen szerepel
  • Sokak szerint ez valami nagy bejelentést sejtet előre
  • Vajon a Diablo 4 lesz az?

Kevesebb mint egy hónap múlva rendezik meg a Blizzcon 2018-t, ennek megfelelően pedig egyre többet és többet tudunk meg a rendezvényről, nemrég például a hivatalos menetrendet tették közzé, amiben egyből sokaknak szemet szúrt, hogy milyen előkelő helyen szerepel a Diablo. A Blizzcon keretein belül a Blizzard főbb játékai mind kaptak egy-egy panelt a főszínpadon, melynek keretein belül a fejlesztők mesélik el, mi mindenre lehet számítani az adott cím kapcsán a jövőben.

Ezeknek az eseményeknek a sorát most pedig a Diablo nyitja, ami már csak azért is érdekes, mert tavaly például szinte semmit sem hallhattunk a klasszikus akció-szerepjáték kapcsán. És bár önmagában ennyi aligha mondható perdöntő bizonyítéknak, ha belegondolunk, nem ez az első jel, ami valami nagy, Diablóval kapcsolatos bejelentésre utal. Ott van például Brandy Camel videója, melyben kimondják, hogy több, Diablóhoz köthető projekten is dolgoznak, de felhozhatjuk példának a mostanában feltűnt állásajánlatokat is.

Ti mire tippeltek? Lesz bejelentés, vagy csak véletlen, hogy a Diablo ilyen előkelő helyen szerepel a menetrendben?

diablo-4-02.jpg

Webshop ajánló
2018 őszi MondoCon