Az LG Rollable után szabadon a Samsung is azzal a gondolattal kacérkodik, hogy a hajtogatható telefonokon túl feltekerhetőeket is készítsen. Nemrég már az LG prototípusa esetében megcsodálhattuk, milyen is volna egy ilyen mobil a valóságban. Most pedig úgy fest, hogy a Samsung Display már tárgyalásokat folytat a Samsung Electronics részlegével egy olyan készülékről, amely feltekerhető kijelzőt használna. A pletykák alapján a készülék Galaxy Z Slide néven érkezhet, igaz, korábban a Samsung a Galaxy Z Roll elnevezést is levédette a dél-koreai gyártó, vagyis nem lehet már most teljes magabiztossággal kimondani, hogy melyik nevet választja végül a vállalat. Azonban a név vita ellenére már egész sokat tudni az új mobilról, mint például azt, hogy mikor vehetjük majd a kezünkbe vagy mekkora lehet:
Borítókép: Samsung