• Folytatódik a Terminator sorozat
  • Arnold Schwarzenegger újra a halálosztó gép szerepébe bújik
  • James Cameron lesz a film producere
  • A sorozat alkotójának van néhány ötlete a folytatásra

Arnold Schwarzenegger a cannes-i filmfesztiválon árulta el a Screen Daily-nek, hogy nemrégiben találkozott a Terminator-sorozat atyjával és az első két film rendezőjével, James Cameronnal, akivel el is kezdtek egy új részen dolgozni.

„Visszatér” – mondta Schwarzenegger. „A dolgok mozgásba lendültek. Cameronnak van néhány jó ötlete arra, hogyan folytatódhatna a franchise. Én is benne leszek a filmben.”

A Terminator-sorozatra rá is férne egy cameroni reboot. Az első két rész után a franchise lejtmenetbe kapcsolt, s bár a Terminator 3: A gépek lázadása még folytatódott a Terminator: Megváltással, a történet szála ott megszakadt és a Paramount újraindította a szériát. Azonban a Terminator: Genisys minden volt, csak nem megváltás, és a bukástól is csak a külföldi, különösen a kínai bevételeknek mentették meg.

Ezután a Paramount törölte a Genisys folytatását, majd valószínűleg fel is adta, hogy készít még egy filmet, mert a jogokat 2019-ben elveszti, azok visszaszállnak James Cameronra. Természetesen Cameront most lefoglalják a folyton elhalasztott Avatar-folytatások, de producerként is lehet beleszólása a film alakulásába. És reméljük, hogy bele is fog szólni.

old-arnold-terminator.jpg

Nézd már, egy 101 éves modell!