Őszintén örülök, hogy a júliusi pályázatra nagy volt az érdeklődés, hiszen két tucatnyi pályamű érkezett be. Arra viszont ismételten, most pedig kiemelten fel kell hívnom a figyelmet, hogy a szabályokat nem véletlenül találtuk ki, azok betartása nem ajánlott, hanem kötelező. Például az, hogy mielőtt nekiálltok dolgozni, megkérdeztek engem, hogy mehet-e a munka. Ez saját érdeketek, hogy ne dolgozzatok feleslegesen. E szabály megszegése, és az ezzel járó automatikus elutasítás főleg akkor fájdalmas, ha olyan jó minőségű írást kapunk, mint amit Morzan küldött be -- sajnos nem tudunk mit kezdeni egy plusz olvasói teszttel, ha már van sajátunk. Arra pedig külön háklis vagyok, ha valaki más tesztjét adja be sajátjaként, mint hajdu.zorkxy, aki egy PlayDome-os írást másolt le képekkel együtt -- azért hülyének nem kell nézni minket, köszönjük... Még valami: sem a tesztsablon, sem a GYIK nem úri passzióból lett elkészítve: muszáj, hogy legyen annak az írásnak tagolt szerkezete, eleje-közepe-vége, legyen pro és kontra, valamint írói vélemény blokk és értékelés. Ha valaki ezeket kihagyja, legyen bármilyen jó is az írása, simán eldobhatja a győzelmi esélyeit.

Itt kell megjegyeznem, hogy már működik a képfeltöltés funkció a galériában (jobbra fent látható a blokk). Ha a Játékok kategória kiválasztása után nem találjátok meg az adott játék nevét, írjatok privátot nekem, és létrehozom az adatlapot, utána mehet a feltöltés.

Lassan rátérek az eredményhirdetésre, egyben kitérve a bevezetőben emlegetett kivételre. Először is egy elnézéskérés: sajnos bugos a pályázati alrendszer (is...), emiatt a határidő végét jelző napból le kell vonni egyet, ugyanis a motor záróidőpontnak nem az adott nap éjfélét (23:59) veszi, hanem 0 óra 0 percet. Így ha augusztus 6-a van megadva lezárásnak, a pályázat 5-e éjfél után lezárul. Igyekszünk javítani a hibát, de ez a supporton múlik. Épp ezért ne halasszátok a legutolsó napra a beküldést; nem kell kapkodni, idő van rá, de ne is halogassátok a végtelenségig. Szóval így történt, hogy Str33tWise nevű olvasónk is lecsúszott a júliusi pályázatról. Normál esetben azt mondanám, hogy semmi gond, majd beküldi a következő havira, ám ő olyan témáról írt, aminek „rövid a szavatossága”, konkrétan a World of Warplanes bétájáról. Ha ez az írás jó, annak mielőbb ki kell kerülnie az oldalra, hiszen gyorsan veszíthet az aktualitásából. Márpedig Str33tWise tesztje nemcsak jó, de simán győztes lehetett volna. Miután azonban utólagosan nem tudunk befogadni tesztet, azt a döntést hoztuk, hogy a határidőre beküldött írások közül választjuk ki a nyertest, őt pedig az írás minőségéért egy különdíjjal jutalmazzuk. Hangsúlyozom: ez rendkívüli döntés volt, kivétel, rendszert semiképp nem fogunk csinálni belőle...

És akkor jöjjön az, aki végül felállhat a dobogó legfelső fokára, megnyerve a kéthónapos PC Guru előfizetést, ő pedig nem más, mint:

  • AstroDave, a Shadow Warrior című old-school FPS-ről írt tesztjével.

(Zárójelben: ha már dobogót emlegettem, elárulom, hogy a képzeletbeli második és harmadik helyet shotgun7 és Vlad_Stalker érdemelné ki; előbbi írásának azonban nincs lezárása [bár a túlságosan hosszú írói véleményt be lehet tudni annak], utóbbinál pedig épp az írói vélemény hiányzott. Nos, ezért kell figyelni a formai dolgokra...)

Mindenesetre mindenkinek köszönöm a munkát és a lelkesedést, tartsátok meg jó szokásotokat. Az elfogadott teszteket igyekszünk mielőbb publikálni, az augusztusi pályázat pedig már útnak is indult. Várom a jelentkezőket!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!