Örültem, hiszen minden bejelentett teszt meg is érkezett, de nem tudtam mindent elfogadni. 4-1 lett az arány, ami nem rossz. Az elutasított teszt írójával felveszem a kapcsolatot, hogy néhány tanáccsal segítsem, hiszen az a cél, hogy ti is sikerélményben részesüljetek.

Az elfogadott írások minőségével nem volt gond, azonban szeretném felhívni a figyelmet a karakterszámra, amit most több írónak is sikerült túllépnie. Ennek ellenére most elfogadtam ezeket (ahhoz túl jók voltak, hogy vesszenek), de kérlek titeket, próbáljatok meg figyelni a limitre: egy valódi újságban is meghatározott hellyel kell gazdálkodni, amit nem lehet túllépni, mert abból komoly gondok adódhatnak. Következő alkalommal már nem így fogok tenni, ahogy most...

A minőséget és a követelmények megtartását figyelembe véve a 2017. februári pályázat győztese 

  • DeKor lett, aki a Collisions című játékról írt. Munkáját hamarosan elolvashatjátok az oldalon. Gratulálok neki!

Kérem, hogy nevét, címét küldje el nekem, akár privát üzenetben, akár e-mailben, hogy jutalmát postázhassuk. A márciusi pályázat beküldési határideje április 7., péntek éjfél, a jelentkezéseket a szokott módon várom. Utólagosan is elnézést kérek a késedelmes eredményhirdetésért, de nagyon őrült hetem volt. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!