Történetünk szerint a világot folyamatosan a démon nagyúr tartja rettegésben. Vele pedig csak a kiválasztott hős és az őt támogató úgynevezett „hajadonok” képesek szembeszállni. Már a cselekmény legelejébe is úgy ugrunk bele, hogy hőseink kis csapata már javában világmegmentő expedíciójuk útját tapossa.

Ha ez klisésen hangzott…

Akkor az azért lehet, mert az is. Egyszerűen a játék története és annak szereplői brutálisan átlagosak és felszínesek. Valószínűleg az is érezné az ezerszer elmesélt Jrpg sablonok hatását, aki még alig játszott hasonló játékkal. Még csak nem is az, hogy rossz lenne, hanem egész egyszerűen csak érdektelen. A sztori valójában csak újrameséli azt, amit a korábbi részek is, csak az eddigi legjellegtelenebb tálalásban. Igaz, az Agarest játékok eddig sem voltak annyira erősek történetben, de az előzőek legalább próbálkoztak.

Másik érdekes kérdés, hogy mégis mire utal az alcímben lévő házasság szó? Nem valami sokra. Először is, a játékban még több a fanservice mint korábban, ami nem hittem volna, hogy lehetséges, mert előző epizódok se nagyon spóroltak vele. Azonban a játék során rendszeresen elvégzendő karaktererősítő „rituálékon” még az én szemöldököm is fölszaladt, pedig én szokva vagyok a japános túlkapásokhoz. A másik dolog, amire az alcím utalhat, hogy ezúttal kicsit jobban ki van bontva a koncepció házasélet része, ugyanis Agarest játékhoz híven, a történeten ismét hősök több generációját követhetjük végig. A korábbi részektől eltérően ezt a részt a játék bővebben mutatja be és a történet is minimálisan változik döntéseink hatására. Egyrészt viszont igen elhanyagolható változásról beszélünk, másrészt pedig nem nagyon akarom a programot dicsérni, mert őszintén szólva már a korábbi részektől is ezt vártam volna el, mint minimum, amit meg kellett volna ütni.

tv-agarest-01.jpg

Szódával elmegy

A játékmeneten látszik azonban csak igazán meg, hogy spin-off címről beszélünk, mert ugyan a játék indításakor a korábbi részekből ismerős logók köszöntenek, az gyorsan egyértelművé válik, hogy ezúttal valami más csapat hatása érvényesült igazán. Sajnos pedig a végeredményre ugyanaz igaz, mint a történetre, nem rossz, de annyira átlagos, hogy jónak is nehéz nevezni. Ugyanis bár már a második Agarest játék is más irányba ment el, mint az elődök, viszont bizonyos alapvetések megmaradtak, amiket még mindig nagyon eltaláltak. A Mariage ellenben a legegyszerűbb alap Jrpg felállást használja, a beállunk egymással szemben és körökre osztva csépeljük az ellenséget.

Nem azt mondom, hogy semmi egyedi nincs benne, de igazából hiányzik belőle az a szikra, ami ahhoz kellene, hogy egy ilyen játék sokáig lekössön. El lehet vele lenni, de egy idő után unalomba fullad. Érdekes mód pont az ellenkezője a korábbi részek problémájának, ahol az volt a baj, hogy a szórakoztató harcrendszer ellenére túlnyújtott volt a játék, még itt a relatíve rövidebb hosszat nem sikerült kihasználni, mert egyszerűen nem volt elég szórakoztató a harcrendszer. Az viszont kisebb pozitívum, hogy a korábbi epizódok 100 óráihoz képest a Mariage „csak” 50-be fáj.

tv-agarest-02.jpg

Két dolgot érdemes még a játékmechanikákkal kapcsolatban megemlíteni. Egyrészt, valahogy sikerült a sorozatból jól ismert nehézségi tüskéket megörökölni. A másik meg, hogy a játék különböző szerepkörökbe kényszeríti csapattagjaidat, mint például támadó, tank vagy támogató, valamint ezek cserélgetését szorgalmazza, hogy kijátsszuk bizonyos ellenségek elementális gyengeségeit és erősségeit. Ez viszont csak elméletben működik jól, mert ezek a szerepkörök is szintet lépnek, tehát egy bizonyos pont után nem éri meg őket cserélgetni, mert az újonnan berakott szereplő a nulláról indulna, továbbá alapból nem is minden társad jó minden pozícióban.

A játék grafikájánál azt érdemes észben tartani, hogy egy PSP játék portjáról van szó, azaz kihoztak belőle, amit tudtak, de csodára nem érdemes számítani. Ami inkább feltűnő, hogy a karakterdizájn is egy teljesen más irányba ment el, mint a korábbi részek. Személy szerint a korábbi megoldások jobban tetszettek, de ez inkább megszokás kérdése. Az Agarest játékoknak mindig is pazar zenéi voltak, amivel a spin-off rész is egyetértett, mert a zenei anyagának közel 90%-át a korábbi részek újrakevert számai teszik ki. Viszont az a maradék új muzsika is kifejezetten jó lett, szóval a sorozat ezen a téren még mindig remekel.

tv-agarest-03.jpg

Agarest ez még?

Az érzés, ami leginkább elfogott az Agarest Mariage játszása kapcsán az az volt, hogy egyáltalán miért kapta ez a játék az Agarest nevet. Ugyanis ahogy már fentebb említettem, a Mariage alcím ellenére a házasság csak nagyon kis részét teszi a tényleges cselekménynek. Ha pedig a több generációt átívelő történet koncepcióját nem vesszük, illetve azt, hogy konkrétan a korábbi részek sztorijának felhígított verzióját meséli el újra, akkor a játék csak egy tucat Jrpg lenne. Azt, hogy minek is kellett az Agarest név, nem is értem, ha csak cinikusan azt nem nézem, hogy a sorozattal próbálták eladni a terméket.

Őszintén nem is nagyon tudom, kinek ajánlanám az Agarest: Mariage-t. Aki a sorozat korábbi részeivel már játszott, annak semmi újat vagy érdekeset nem tud mutatni. Akik pedig még nem kóstoltak bele Agarestbe, azoknak semmiképp nem ajánlanám, hogy itt kezdjék. Ráadásul úgy kell ezeket mondanom, hogy a játék egyébként nem is kifejezetten rossz, mert el lehet vele lenni, én is beletoltam 50 relatíve fájdalommentes órát, anélkül hogy az egész teljes időpazarlásnak tűnjön. Viszont az egész annyira átlagos és sablonos, hogy ahhoz, hogy jónak tituláljam, legalább 20 évet kéne az időben visszaugranunk, ahol talán még valamennyire frissnek hathatott volna az Agarest: Mariage.

tv-agarest-04.jpg

Írói vélemény

Az alapkoncepció újrahasznosítása ellenére már leginkább csak névben Agarest játék, amely ugyan nem kimondottan rossz, de olyan szinten átlagos, szinte minden szempontból, hogy igazából említésre is alig érdemes.

Pro

  • Igazából semmi nem kifejezetten rossz benne
  • A sorozathoz mérten „rövid”

Kontra

  • A történet és karakterei nagyon átlagosak
  • A harcrendszerből hiányzik a szikra
  • A cserélhető karakterszerepek csak elméletben működnek
  • A játékmenet még mindig kiegyensúlyozatlan és hosszútávon ellaposodik

tv-agarest-05.jpg