December 12.

Az első fontosabb újítás, amit a War! Update, magával hoz, hogy a számtalan, eddig feleslegesnek hitt tárgyaink kombinálásából erősebb, normál eseten csak achievementek által elérhető fegyverekhez juthatunk. Az elkészítésükhöz természetesen tervrajzra lesz szükségünk, amiket majd a későbbiek folyamán bárki megkaparinthat, a papírosok azonban nem mindig tartalmazzák majd az összes szükséges lépést vagy nehezen lesznek elérhetőek, hogy azért mégse legyen olyan könnyű dolgunk.

December 14.

A háború hatodik napján megismertük a demoman első fegyvercsomagját, amely egy kardból és pajzsból áll. A The Eyelander névre keresztelt középkori időket -- na meg a Hegylakó című filmet -- idéző kard különlegessége, hogy egy suhintással elintéz (lefejez) bárkit, de mivel meg van átkozva, idővel csökkenti a használója életerejét. Hogy harcban maradjunk, minél több embert kell elintéznünk, ugyanis egy sikeres gyilkolás után megnövekszik az életerőnk és még gyorsabbakká is válunk, ám négy egymást követő lefejezés után már nem lehet tovább növelni ezeket az attribútumokat.

A kit másik darabja a The Chargin' Targe, ami a felszerelésünkben a tapadós gránátok helyét foglalja el. A pajzs kitűnő védekezésre, hiszen 50 százalékkal jobban véd a tüzekkel és 65 százalékkal a robbanásokkal szemben, de támadásra is jó, ugyanis le lehet szúrni vele az ellenfeleket és megnöveli egy kritikus támadás bevitelének esélyét.

A háború állása egyébként ez eltelt napokban nem sokat változott (továbbra is a katonák vezetnek), azt azonban érdemes megemlíteni, hogy két képregénnyel is gazdagodtunk. Az egyik Saxton Hale-ről, a másik pedig egy demomanről szól.