Az inxile Entertainment januárban jelentette be a klasszikus Bard'sTale széria negyedik részét, tegnap pedig elindult a játék kickstarteres gyűjtése is. Az alkotók nem kevés pénzt, 1.250.000 dollárt kérnek a rajongóktól, és ha az összeg összejön, a stúdió ugyanennyit dob be a közösbe. Sőt, ha nagyon siettek, és ma délután háromig felajánlotok 20 dollárt vagy többet, kaphattok egy Wasteland 2, Witcher vagy Witcher 2 kópiát is a szokásos jutalmak mellé!

Aki nem ismerné, a Bard's Tale egy klasszikus dungeon crawler RPG (lásd: Legend of Grimrock), amelyben egy hat fős csapatot kell létrehoznunk, majd alászállni rettentő föld alatti labirintusokba, szörnyeket ölni, XP-t gyűjteni, ebből fejleszteni embereinket, jobb felszerelést venni nekik és így tovább. Az 1985-ös első rész volt az, amely elindította a sikerei útján az Interplay stúdiót, és bár Brian Fargo 2004-ben, az inXile létrehozásakor elkészített egy azonos című játékot (The Bard's Tale), az inkább egyfajta műfajparódia volt, egy mókás, szerethető akció-RPG – az igazi visszatérést azonban ez a játék jelenti.

A The Bard's Tale 4-ben tehát visszatérünk Skara Brae városába, amely soha nem látott formában elevenedik meg előttünk, hiszen a játékot az Unreal 4 motor kelti életre. A település dinamikusan reagál tetteinkre, és a föld alatti labirintusokban is dinamikus csaták várnak ránk, amelyeknek bár megmarad a körökre osztott jellege, de egy-egy lépés kiadása után azonnal reagálhatunk, léphetünk. A karakterfejlesztés is magasabb szintre lép, a csapdák, környezeti rejtvények is új kihívások elé állítják válogatott hősökből álló partinkat. Az inXile ugyanúgy a közösséggel együttműködve alakítja ki a játék végleges formáját, mint tette azt a Wasteland 2 és a Torment: Tides of Numenera esetében.

A The Bard's Tale 4 PC-re, Macintoshra és Linuxra fog megjelenni a Steamen, illetve DRM-mentesen a GOG.com rendszerében.