Mérget vehetünk a folytatásra, óriási siker a The Blood of Dawnwalker

Hamar elérte az első fontosabb mérföldkövet a Rebel Wolves vámpíros RPG-je, így most már szinte biztos, hogy franchise-zá bővül a kaland.

Amikor a Rebel Wolves június elején felfedte a The Blood of Dawnwalker (pontosabban az abból sarjadó széria) jövőjét, rögtön az volt az első gondolatom, hogy nem kellene ennyire magabiztosnak lennie a csapatnak, hiszen a mai piaci környezetben még az ismert sorozatok is megbukhatnak a kasszánál. Szerencsére alaptalan volt az aggodalmam, a stúdió ugyanis a délután folyamán bejelentette, hogy egymillió darabot adtak el a szerepjátékból a megjelenése óta (tehát két nap alatt), ami finoman fogalmazva is remek teljesítmény egy vadiúj IP esetén.

Forrás: Dawnwalker/X
Forrás: Dawnwalker/X

Persze volt némi hátszele Coen időre menő történetének, hiszen amellett, hogy a The Witcher 3: Wild Hunt rendezője, Konrad Tomaszkiewicz bábáskodott felette, számos más CD Projekt RED veteránt is a fedélzetén tudhat a stúdió, de akkor sem gondoltam volna, hogy ennyire hamar meglesz az első eladási mérföldkő. További jó hír, hogy a kissé ingatag indulás után a steames megítélés is elkezdett feljebb kúszni (most már a „Nagyon pozitív” plecsni látható az RPG adatlapján), két nappal ezelőtt pedig volt olyan pillanat, amikor 64 438 játékos hadakozott a vérszívókkal egyszerre (via SteamDB).

Ha a Rebel Wolves a CDPR útját járja, szinte biztosra vehető, hogy idővel az összes kifogásolt elemet és technikai hibát javítani fogja a cég, szóval néhány hónap múlva még jobb és teljesebb élményt fog kínálni az opusz – ki tudja, talán egy méretes DLC-t is kapunk. Gratulálok a stúdiónak az egymilliós eladáshoz, teljesen megérdemelt a siker!

Borítókép forrása: PlayStation Store