Rengetegen ekézik a The Blood of Dawnwalkert, nem nehéz kitalálni, hogy miért

Ma jelent meg a Rebel Wolves debütáló alkotása, amit ugyan remek fogadtatásban részesített a szakma, a játékosok egy része viszont nem igazán elégedett a végeredménnyel.

Hiába új csapat a Rebel Wolves, így is óriásiak voltak az elvárások a The Blood of Dawnwalkerrel szemben, hiszen az a Konrad Tomaszkiewicz egyengette a program útját, akinek a fantasztikus The Witcher 3: Wild Huntot is köszönhetük. A lengyel stúdió szerencsére nem okozott csalódást, az újságírók többségét ugyanis azonnal magával ragadta a vámpíros szerepjáték – 83 ponton áll Metacriticen a PS5-ös verzió, ami azért elég szép eredmény egy korábban még nem bizonyított brigádtól. Na de mi a helyzet a játékosokkal? Vajon őket is elvarázsolta Coen vérrel írt története?

Nos, erre a kérdésre jelenleg az a válasz, hogy is-is. Steamen ugyan a „Többnyire pozitív” plecsni látható az adatlapon, az írásos értékelésekből viszont kiderül, hogy nem mindenki esett hanyatt az újító szándékú RPG-től. Ahogy az a PC-s verziók esetén lenni szokott, természeten ezúttal is az optimalizáció – pontosabban annak hiánya – jelenti a legnagyobb problémát, hiszen többen is arról számoltak be, hogy hiába rendelkeznek erős géppel, siralmas a játék teljesítménye. Mivel Vale Sangora látképét az Unreal Engine 5 kelti életre, várható volt, hogy lesznek problémák ezen a téren – az Epic Games motorja eléggé rossz viszonyt ápol az open worldökkel –, de azért reménykedtem benne, hogy a Rebel Wolvesnak sikerül legyűrnie a gyermekbetegségeket. A harcrendszer és az animációk sem mindenkinek nyerték el a tetszését, Turbo Cheeks pedig arra panaszkodott, hogy a legapróbb tevékenységek is fogyasztják az erőforrásként funkcionáló időt, ami elég sokat ront a felfedezés élményén. Az optimalizáció egy olyan dolog, amin könnyedén javíthatnak a fejlesztők, a játékmechanikákba viszont már elég nehéz lenne belenyúlni, szóval a harcok és az időmenedzsment szerintem nem fognak érdemben változni.

Ami a játékosszámot illeti, a The Blood of Dawnwalker 44 382 felhasználóval érte el a csúcsot a Valve platformján (via SteamDB), aminél én valamivel azért többre számítottam – a Gothic 1 Remake csaknem 61 000 játékossal indította a pályafutását június 5-én, pedig az jóval kisebb marketinget kapott. Meglátjuk, hogy mit hoz a hétvége, attól mindenesetre nem félek, hogy anyagi bukta lesz a Rebel Wolves debütáló alkotása. Ti már kipróbáltátok az RPG-t? Ha igen, hogy tetszett?

Borítókép forrása: Steam