Nos, a Joystiq stábja nem volt rest és utánajárt a dolognak, ám sajnos Raphael Colantonio, az Arkane vezérigazgatója rossz hírt volt kénytelen közölni velük: váratlan pénzügyi gondokba ütköztek pár hónapja, ezért felfüggesztették a The Crossing fejlesztését, és azóta más, „igen jó” projektekre fókuszálnak; ezek egyike egy FPS/RPG keverék lesz, amelyet a Deus Ex volt főtervezője, a balhés Harvey Smith készít (evégből aztán erősen hajazni is fog a nagy klasszikusra), a másik pedig egy szintén Harvey által felügyelt iPhone casual stratégiai játék. Colantonio azt még elárulta, van egy nagyon szórakoztató demójuk is belőle. (Nos, köszi... esetleg megkaphatnánk?)
Ahogy a Joystiq szakírója megjegyzi, a döntésben nyilván közrejátszott az is, hogy az Arkane-t nehéz helyzetbe hozta az EA tavaly novemberi 6%-os leépítése, ugyanis bár kiadójuk a Valve lett volna, a cég az EA Partners programon belül gondozta a terméket, és bizonyára ez a lépés egyben jelentős erőforrás-elvonást jelentett az Arkane számára. Másrészt pedig, ahogy azt mi is megírtuk, a fiúk egy titkos projekten is dolgoztak az EALA stúdiójával közösen, ám a kiadó a leépítéskor lapátra tette a náluk hegesztő 30 Arkane-munkást.
Sajnos tehát egyelőre mi sem tehetünk mást, mint megemlékezünk róla, hogy „lebeg” egy ilyen játék a lét és nemlét határán, képekkel és az előzetes videóval, még 2007. januárjából...