• A The Division 2 eléggé felemásul rajtolt
  • PC-n például nagyon népszerűnek tűnt, míg konzolon elmaradt a várakozásoktól
  • Ennek ellenére viszont 2019 legsikeresebb játéka az Ubisoft szerint

Közzétette az első üzleti negyedévére vonatkozó pénzügyi adatait az Ubisoft, ebből pedig egy sor érdekességre fény derült. Megtudhattuk például, hogy a franciák játékai immár PC-n a legsikeresebbek, ahogy azt is, hogy mind a Rainbow Six Siege, mind az Assassin’s Creed Odyssey nagy népszerűségnek örvend. Előbbihez például rengeteg játékos tért vissza 2019-ben is, míg utóbbi az elmúlt öt év egyik legjobban fogyó játéka lett.

Azonban a jelek szerint nem csak a régebb címeknél megy jól a szekér a franciáknak, hiszen a jelentés arra is kitér, hogy a The Division 2 az eddigi eladásai alapján 2019 legjobban fogyó játéka lett, nem csak házon belül, hanem a teljes iparban. Ez már csak azért is érdekes, mert eddig elég vegyes hírek érkeztek a The Division 2 fogadtatásáról: Uplayen például tízszer olyan jól fogyott, mint az elődje, konzolokon viszont alulmúlta a kiadó elvárásait.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!