• Az Ubisoft és a Dark Horse Comics együtt dolgoznak a hivatalos The Division képregényen
  • Melynek az első három oldalát közzé is tették
  • Egy biztos, a játék hangulatát az eddigiek alapján sikerül majd visszaadni
  • A képregény itt megtekinthető

Az Ubisoft már jó előre belengette, hogy a The Division 2 nem „csak” egy játék lesz, hanem képregények és könyvek is érkeznek majd mellé, most pedig bele is leshetünk az első ilyen képregénybe, mely az Extremis Malis alcímet viseli, és a francia kiadó és a Dark Horse Comics koprodukciójában készül.

Érdekesség, hogy maga a kötet nem Washingtonban, hanem New Yorkban játszódik, mégpedig jó eséllyel az első rész cselekménye után, a főszerepben pedig két ügynök áll, akik az első oldalakon az LMB új fegyverszállítóját igyekeznek lekapcsolni. Hogy mire jutnak majd vele, az természetesen az első három oldalon nem derül ki (bár a betekintő után található a leírásban kicsit spoilereznek a készítők, lehet, azt a részt jobb is elkerülni),  de annyi azért már így is érződik, hogy a képregény jól megragadta a The Division hangulatát, és maga a sztori is érdekesnek ígérkezik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!