Nem első alkalommal dolgoznak együtt a Ubisoft és az NVIDIA szakemberei, hogy a kiadó játékait még szebbé varázsolják a számítógépeken játszók számára, hiszen anno az Assassin’s Creed Syndicate és a Rainbow Six Siege is Nvidia GameWorks támogatással érkezett. És nincs ez másként a március 8-án bemutatkozó Tom Clancy’s The Division esetében sem.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy az NVIDIA videokártyáit használók kapnak néhány extra grafikai megoldást, amik még szebbé és realisztikusabbá varázsolják a monitorukon megjelenő képeket, ezeket pedig egy trailerben most összes is foglalta a Ubisoft méghozzá Anders Holmquist, a játék technikai direktorának közreműködésével. Ezúttal a fejlesztők az egyenletesen halványuló, részletgazdag, dinamikusan változó árnyékok megalkotására helyezték a hangsúlyt, így két technológiát, a HBAO+-t és a PCSS-t is bevetették ennek megalkotására. Mondjuk a PC-s változat amúgy is szebbnek ígérkezik (a Ubisoft szerint pedig nem igaz, hogy a számítógépes változat grafikát a konzolos megjelenítéshez igazították volna), és nem biztos, lesz időnk a lemenő napfényben a kerítések által vetett árnyékok hitelességét megcsodálni a parázs tűzharcok közepette, de jó tudni, hogy ezen apróságok kidolgozására is volt idejük a fejlesztőknek.

Mindezt azonban csak akkor élvezhetjük ki maximálisan, ha elég erős géppel rendelkezünk a The Division futtatásához, a hardvereinknek pedig az alábbi specifikációknak kell megfelelnie ehhez.

THE DIVISION MINIMUM GÉPIGÉNY:

  • Operációs rendszer: Windows 7 / Windows 8.1 / Windows 10 - 64bit
  • Processzor: Intel Core i5-2400 / AMD FX-6100
  • Memória: 6 GB RAM
  • Videokártya: NVIDIA GeForce GTX 560 2 GB (vagy NVIDIA GeForce GTX 760) / AMD Radeon HD 7770 2 GB
  • HDD: 40 GB

THE DIVISION AJÁNLOTT GÉPIGÉNY:

  • Operációs rendszer: Windows 7 / Windows 8.1 / Windows 10 - 64bit
  • Processzor: Intel Core i7-3770 / AMD FX-8350
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videokártya: NVIDIA GeForce GTX 970 / AMD Radeon R9 290
  • HDD: 40 GB