Azt már egy ideje tudjuk, hogy április 4-én jelenik meg a The Elder Scrolls Online PC-re, sokan azonban arra is kíváncsiak, hogy pontosan mikor indulnak el a szerverek, mert az első pillanattól ott akarnak lenni, illetve ne felejtsük el, hogy előrendelői extraként korai hozzáférés jár, így ennek a pontos startja is fontos.

Nos, a Zenimax Online Studios a hétvégén órára pontos dátumokat adott a Redditen. Megtudtuk, hogy azok, akik közvetlenül a Bethesdától rendelték elő a játékot, s így öt nappal korábban vethetik bele magukat a játék világába, azok magyar idő szerint március 30-án, délután egy órakor jelentkezhetnek be, míg akik egy másik boltban rendelték elő a játékot, három nappal április 4-e előtt, április elsején, szintén délután egy órától indulhatnak kalandozni.

A hivatalos start hajnali egykor lesz, így ha elmentél egy launch eventre, mire hazaérsz és telepíted a programot, már indulhat is a móka, ráadásul április 4-e egy pénteki nap, tehát taktikusan választott szabadnappal/”betegszabadsággal” egy hosszú hétvégére elmerülhetsz a játékban.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!