Figyelem, a következőekben megosztottak enyhe spoilereket tartalmaz a The Last of Usból és ha igaznak bizonyul a teória, akkor komoly spoilert a The Last of Us Part 2-ből. Szóval ennek tudatában döntsétek el, hogy tovább olvassátok, avagy sem. Na, most, hogy ezt tisztáztuk, jöjjön, aminek jönnie kell.

Mint bizonyára ti is láttátok, a PlayStation Experience-en bemutatott trailerben egy idősebb, egész pontosan 19 éves, harci sérülésekkel kissé elcsúfított Ellie-t láthattunk, aki szólóban gitározik egy szobában. Azaz, majdnem szólóban, mert, ahogy Joel végigsétál a házban, láthatjuk, hogy van ott pár hulla. Ráadásul úgy tűnik, ezek nem fertőzöttek, hanem egészséges emberek (már amennyire egészséges lehet az ember ebben a világban) voltak. S az egész jelenet azt sugallja, hogy Ellie-nek köze lehetett a jobblétre szenderülésükhöz.

Hogy Ellie miért is gyilkolászna, sőt, esküdözne arra, hogy további halottakat is kitermel? A rajongói teória szerint azért, mert az ember, aki a védelmezője és apja helyett apja volt az első részben, Joel halott. Hogy akkor mit csinál a házban? Nos, az elmélet szerint valójában semmit, nincs is ott, az csak egy szellem, Ellie képzeletének a szüleménye.

Hősnőnk motivációja pedig a bosszú. Bosszút akar állni a The Last of Usból ismert Fireflies nevű csoporton – feltehetően a hullák és a ház is hozzájuk tartozik, mert a trailer elején látható jel az övék –, akik megölték Joelt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Nos, ez a teória. Mi a véleményetek? Joel tényleg halott lehet és Ellie bosszúhadjáratba kezd?