• Február óta tudjuk, hogy készülődik a The Surge 2
  • Már az első részletek is napvilágot láttak
  • Most pedig az derült ki, hogy változatosabb környezetet és mélyebb szerepjátékos elemeket kapunk
  • Mi dönthetjük el, hogy az egyes NPC-k ügyét segítjük, ignoráljuk vagy ellenezzük

A Deck13 még februárban jelezte, hogy készítik a 2017-es The Surge második részét, azóta pedig már néhány érdekesebb részlet is kiszivárgott. Megtudhattuk például, hogy továbbfejlesztett harcrendszerre és változatosabb ellenfelekre érdemes számítanunk, most pedig a játék kreatív igazgatója, Jan Klose, egy interjú során azt is elárulta, hogy a folytatás változatosabb helyszínekkel és az elődnél mélyebb szerepjátékos elemekkel érkezik majd.

the-surge-2-01.jpeg

A The Surge 2 helyszíne Jericho City, amit a jelenlegi észak-amerikai városokról formáztak, így Klose szerint jóval változatosabb lehet a pályadesign, mint az első rész esetében, ami gyakorlatilag egyetlen gyárban játszódott. Ráadásul a változatosság vertikálisan is megmutatkozik majd, azaz megfordulhatunk a föld alatt, az utcaszinten és a házak belsejében egyaránt. A másik terület, amire Klose kitért, az a szerepjátékos vonulata a programnak. Elmondása alapján ezen is igyekeztek fejleszteni, így az elődhöz képest jóval mélyebb szerepjátékos elemekre érdemes számítanunk. Jericho City utcáit járva találkozhatunk például majd békés NPC-kkel is, az viszont már rajtunk fog állni, hogy ezeket a szereplőket támogatjuk, ignoráljuk vagy egyenesen hátráltatjuk.

the-surge-2.jpg