• Már javában készülődik a The Surge 2
  • A fejlesztők pedig hivatalos Twitter csatornájukon válaszoltak a rajongói kérdésekre
  • Ez alapján teljesen átdolgozott kombórendszerre és egymáshoz jobban kapcsolódó szintekre érdemes számítanunk

A The Surge 2 készülését még februárban bejelentette a Deck13, azóta viszont meglehetősen kevés információt kaptunk a folytatásról, leszámítva azt a brutális harcrendszert bemutató videót, mely pár napja érkezett. Most viszont végre megtört a jég, és a fejlesztők a hivatalos Twitter csatornájukon válaszoltak meg néhány rajongói kérdést, így pedig nem egy fontos részletre rávilágítottak a játék kapcsán.

the-surge-2-01.jpeg

Kiderült például, hogy teljesen átdolgozzák és feljavítják az előd kombórendszerét, valamint a főhős drónját is, így növelve az opcióink számát, ha távolról szeretnénk leszedni valamit vagy valakit. A folytatásban továbbá pontosan kétszer annyi fegyvertípus lesz, mint az első részben, valamint a fejlesztők nem feledkeztek a new game plus opcióról sem. Ezen felül pedig elhangzott még, hogy több főellenfélre, változatosabb ellenfelekre, fejlesztett AI-ra, és távolsági fegyverekkel felszerelt ellenlábasokra is érdemes számítanunk. A The Surge 2 továbbá különféle online elemekkel is rendelkezik majd, de sajnos a kooperatív játék nem lesz ezek között, legalábbis a 2019-es megjelenéskor biztosan nem.  

the-surge-2-03.jpg