A Skybound nemrégiben bejelentette, hogy immáron az ő zászlajuk alatt térnek vissza a boltok, illetve digitális boltok polcaira a Telltale Games talán legismertebb szériája, a The Walking Dead epizódjai, méghozzá a korábban leleplezett Telltale Definitive Series kiadás formájában.

Közel egy éve már, hogy a Telltale Games derült égből-mód hírül adta, hogy lehúzzák a rolót, ezzel pedig olyan címeket hagyva árván, mint a The Wolf Among Us, a Batman vagy éppen a Borderlands. Hosszú ideig még az akkor épp csak szélnek eresztett The Walking Dead: Final Season sorsa is olybá tűnt, a nehézségek dacára sosem fejeződhet be, végül a finálét mégis sikerült megmenekíteni – hála’ egy mindössze néhány főből összeverbuválódott csapatnak, akik tovább folytatták a munkálatokat a Final Season háza táján, és ha csak nyögvenyelősen is, de sikerült a projekt végére jutniuk.

Nos, amellett, hogy a hamarosan érkező kiadás az összes megjelent epizódot – beleértve a Michonne mini-sorozatot és a 400 Days-t is – tartalmazni fogja, az első két szezon epizódjai kaptak némi ráncfelvarrást is, és mindehhez csatlakozik még néhány izgalmas "kulisszáknmögött" dokumentumfilm is. Sőt!
Ha minden igaz, lehetőségünk lesz megcsodálni olyan kivágott jeleneteket, melyek ilyen-olyan okokból nem kerülhettek bele a végleges játékba.

A játék szeptember 10-én debütál majd Xbox One-ra, PlayStation 4-re és PC-re, ám utóbbira csak – kapaszkodj! – az Epic Store berkein belül. Mivel eddig sem a kiadó, sem az Epic nem nyilatkozott az ügyben, így azt nem tudni, hogy az Epic-exkluzivitás alatt a szokott fél-egy éves ideiglenes időtartam vagy egy végleges exkluzivitás értendő-e. Az öröm az ürömben, hogy az újra piacra kerülő játék egy (azaz több) fizikai formájú gyűjtői kiadás(oka)t is kap, aminek továbbra is előrendelhető 100 (Protector Pack), illetve 250 dolláros (Guardian Pack) változata.  

epic-exkluzv-lesz-a-the-walking-dead-the-telltale-definitive-edition.jpg