The Wheelman : Vin Diesel ismét akcióbanA történet egy kitűnő vezetési képességekkel megáldott  "Wheelmanről" szól. Magyarra fordítani kicsit szerencsétlen lenne, hiszen az idétlenül hangzó Kormányembert avagy tetszés szerint Kerékembert kapnánk, úgyhogy maradjunk csak a "professzionális sofőr" kifejezésnél, és reménykedjünk abban, hogy ezúttal sem a film, sem a játék címe nem fog szó szerinti magyar fordítást kapni.  A főszerepben a hihetetlen orgánummal megáldott Vin Dieselt köszönthetjük, aki - bár arcjátékával biztos, hogy sosem fog bekerülni az Oscar-díjasok népes táborába - emlékezetes figurákat keltett életre például az XXX című akciófilmben, vagy a tudományos-fantasztikus elemekkel is felvértezett "Pitch Black - 22 évente sötétség" névre hallgató érdekes mozifilmben, amelynek azóta már a második részét is végigizgulhattuk, sőt 2004-ben a játékváltozatot is végigtolhattuk egy FPS formájában. (Arról nem is beszélve, hogy egy animációs rajzfilm is készült, melynek címe Dark Fury, de ez már egy másik történet.) A The Wheelmant a Midway Newcastle fejleszti szoros együttmüködésben azzal  a Tigon Studiosszal, amely  a neves színész közreműködésével vagy szereplésével készülő játékok létrehozására összpontosít (és melynek alapítója maga Diesel).

The Wheelman : Vin Diesel ismét akcióbanSzóval, a The Wheelman főszereplőjeként a hátán fekvenyomópaddal született Vin Dieselt köszönthetjük, aki kitűnő választás egy kőkemény akciófigura megformálására. Öblös hangja és kigyúrt testalkata a legnehezebb jófiúk (vagy rosszfiúk) közé emeli őt, akit a játékban mindenki csak Milo Burik néven ismer. Milo egy szervezet titkos ügynökeként tevékenykedik. Feladata, hogy beszivárogjon és beépüljön a barcelonai alvilágba, és belülről bomlassza azt. A  hollywoodi autós mutatványokkal átszőtt izgalmas sztori gondoskodik majd a szórakoztatásunkról. Játékmenetet tekintve egy teljesen nyílt világban, azon belül Barcelonában játszódó történetet kapunk, melyben feladatunk az előttünk megnyíló különféle küldetések teljesítése lesz a fő sztoriba ágyazva. A spanyol város, amely körülöttünk van, él és lélegzik, ráadásul intelligensen reagál minden egyes cselekedetünkre (nyilván reagál, hiszen csaknem 200-zal közelítünk felé). Tehát előlünk menekülő és elugró járókelőkre és realisztikus közlekedési reakciókra lehet majd számítani. Mindezt a teljes mértékben amortizálható objektumok teszik élvezetesebbé. Horpad a konténer, darabokra szakad a buszmegálló, de maga a jármű is valósághűen reagál az őt ért külső behatásokra.

The Wheelman : Vin Diesel ismét akcióbanA készítők büszkén hirdetik a speciális mozdulatok sokaságát, amiket véghezvihetünk: például a szokásos autós lökdösődés mellet az úgynevezett Cyclone-t, amelyet aktiválva az idő lelassul, teszünk egy legalább 180 fokos fordulatot, a kamera nézőpontja a vezetőtérbe közelít, s innen fegyverünkkel célozva még könnyebben és látványosabban szedhetjük le a minket üldözőket, vagy lyuggathatjuk ki a járművük kerekét. Még egy olyan kemény fickóval is, mint Milo, előfordulhat, hogy el kell hagynia azt a közeget, amiben leginkább otthon érzi magát: ha szorul a hurok, kiszállhatunk autónkból vagy lepattanhatunk motorunkról, hogy gyalog vegyük nyakunkba a várost. Persze ilyenkor is velünk lesz másik legjobb barátunk, a fegyverünk. Ezáltal a játékmenet kissé átcsap amolyan driveresbe, de ez minden bizonnyal csak az előnyére fog válni.

A játék elkészülte nagyon jól halad, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy elindult a hivatalos honlap is, amelyre képek és videók kerültek fel, s a legújabbat, amely fejlesztői napló névre hallgat, itt is megnézhetitek. Rengeteg olyan jelenetet tartalmaz, ami közvetlenül a játék menetéből lett kiollózva, s állíthatom, hogy a grafikára nem lesz panaszunk. A cucc piszok jól néz ki, Milo csakúgy töri-zúzza a jobbnál jobb járgányokat. A fizika az egyetlen, ami a videó alapján talán még egy kis csiszolásra szorul.

Ezzel egyidőben az azonos címmel érkező mozifilm munkálatai is javában folynak. A filmet a Paramount  fogja tető alá hozni, s a főszereplő természetesen nem más, mint maga Vin Diesel. Információink szerint a történet a számítógépjáték folytatása lesz, szóval mindenképpen ajánlott majd egy pillantást vetni erre az idén ősszel érkező játékra.



És egy apró geg a végére: na mi a rendszáma a fekete Pontiacnak a videóban? Na mi?