• 2021 második felében érkezik a The Witcher 3 újgenerációs frissítése
  • Ezt a CD Projekt árulta el nemrég
  • Egyben arra is utaltak, hogy hamarosan felpörgetik a Witcher 4 fejlesztését

A CD Projekt nemrég egy elég komoly prezentációt tartott a megváltozott üzleti stratégiájuk kapcsán. Ebben az előadásban egyrészt elárulták, hogy a továbbiakban egyszerre több AAA kategóriás játékon is dolgoznak majd, másrészt pedig a Cyberpunk 2077-tel és a Witcher 3-mal kapcsolatos terveiket is ismertették.

Előbbi például további javítások mellett több ingyenes DLC-vel is bővül majd idén, utóbbi pedig megkapja az újgenerációs frissítését, amit egy ideje már belengettek az illetékesek. És bár azt továbbra sem tudni, hogy a Witcher 3 PS5-re és Xbox Seriesre szánt kiadása pontosan mikor jelenik meg, a prezentációból annyi azért kiderült, hogy az év második felében érdemes számítanunk a debütálására. További érdekesség ezek mellett, hogy a fejlesztők arra is utaltak, hogy hamarosan felpörgetik a következő Witcher játék fejlesztését.